Kissinger szerint a Fehér Házban háború zajlott zsidók és nem zsidók között.

Számos megdöbbentő és eddig ismeretlen történetet mesél Michael Wolff újságíró Donald Trump egyéves elnökségéről és hatalomra kerüléséről írt legújabb könyvében. A „Fire and Fury” („Tűz és Harag”) mű szerzője az amerikai politikus családtagjait sem kímélte, és Ivanka Trump és Jared Kushner kapcsán is számos anekdotát osztott meg a nyilvánossággal.

Wolff szerint a zsidó vallásukat nyíltan vállaló párt, azaz „Javankát” először baráti körük tagjai óvva intették attól, hogy aktív szerepet vállaljanak a Fehér Házban, azonban két okból kifolyólag is úgy döntöttek, hogy belépnek az aktív politikai szereplők közé. Egyrészt indokként szolgált Ivanka rendkívül közeli kapcsolata édesapjával, továbbá az a remény, hogy „Trump váratlan győzelme egy eddig elképzelhetetlen nagy korszakot hozhat el számukra”.

A szerző állítja, hogy Ivanka esetében ez a korszak akár egy elnöki győzelem is lehet, és a mára felnőtt „elnökcsemete” az Amerikai Egyesült Államok első női – és egyben zsidó – vezetőjévé is válhat a jövőben.

Wolff könyvében Jared Kushnerről is számos háttértörténeteket oszt meg, valamint a Fehér Ház Izraelhez és a zsidósághoz kötődő kapcsolatát is górcső alá veszi. Az író szerint az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe történő átköltöztetése eredetileg Steve Bannon ötlete volt. Habár az egykori tanácsadó hamar távozott az elnök közvetlen környezetéből, elképzelése máig meghatározó maradt az USA közel-keleti politikájában, ami eddig is számos zsidó szimpatizáns támogatását szerezte meg a konzervatívok számára.

A könyv szerint Izrael körül is heves viták alakultak ki Trump környezetében. Míg Bannon javaslata szerint a Gázai-övezetet egyiptomi fennhatóság alá kellene rendelni, Roger Ailes tanácsára máig nem tettek ilyen kezdeményezést – olvasható a Jewish Telegraphic Agency összefoglalójában.

A villámgyorsan bestsellerré vált könyv szerint az amerikai elnök körüli eseményekben Trump menesztett kabinetfőnöke, Reince Priebus is kulcsszerepet játszott. A hatalmi játszmák veszteseként távozó Priebus és Bannon, valamint a győztes Kushner közötti konfliktus leírásakor a szerző Henry Kissinger szavait idézi. „Ez egy olyan háború volt, ami zsidók és nem zsidók között zajlott” – fogalmazott az egykori külügyminiszter.

A napokban megjelent könyv szinte rögtön az Amazon eladási listája élére került, noha Trump ügyvédjei szerint számtalan valótlanságot tartalmaz. Wolff azt állítja, hogy információit az elnök közvetlen környezetéből szerezte.

zsido.com

Kép forrása: Jerusalem Post

Megszakítás