Elítélte Magyarországot a Palesztin Hatóság

A magyar kormány is megvétózta azt az uniós nyilatkozatot, amely az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe helyezése miatt bírálta volna Washingtont.

Románia és Csehország mellett Magyarország sem szavazta meg azt a nyilatkozatot, amely végeredményben vitatta volna Izrael jogát Jeruzsálemhez. Az amerikai nagykövetség áthelyezésének bírálatát Franciaország kezdeményezte, ám a kísérlet elbukott.

A Palesztin Hatóság szerint az ellenszavazatok az EU külpolitikájával és a nemzetközi joggal is szembemennek – olvasható a Jewish Telegraphic Agency honlapján. A hivatalos nyilatkozat arra figyelmeztet, hogy a döntés következményekkel fog járni, „különös tekintettel az arab és muzulmán világgal fenntartott kapcsolatokra”.

A megvétózott dokumentum szerint Jeruzsálem státuszáról béketárgyalásokon kellene dönteni, és a várost egyszerre kell izraeli, valamint palesztin fővárosnak tekinteni. A nyilatkozat azt is tartalmazta volna, hogy az EU tagállamai nem költöztetik Jeruzsálembe a nagykövetségeiket.

Az USA jeruzsálemi nagykövetségének átadója hétfőn lesz, az ünnepségen közel harminc – főleg afrikai, latin-amerikai és kelet-európai – ország képviselteti magát, azonban az Egyesült Államok legfontosabb európai szövetségesei, Franciaország, Németország, Egyesült Királyság nem lesznek jelen az eseményen.

zsido.com

Kép forrása: Haaretz

  • Küldés emailben