A Tett és Védelem Alapítvány (TEV)  szerdai sajtótájékoztatón jelentette be a P-monitor (Public Monitor) hírportál elindulását. Az oldalon hazai közszereplők antiszemita, zsidóellenes kijelentéseit gyűjtik össze és állítják pellengére.

 A portál folyamatosan bővülő adatbázisában a kirekesztő nézeteket valló közszereplők biográfiája is olvasható. Az oldalán kizárólag közszereplők megnyilvánulásai láthatóak, olvashatóak azzal a nem titkolt céllal, hogy az ilyen tartalmú megnyilvánulásokkal szemben élni kíván az alapítvány a megszégyenítés eszközével. A TEV a nyilvánosság előtti zsidóellenes kijelentések elhangzásakor, tiltott önkényuralmi jelképek használatkor indokolt esetben feljelentést kíván tenni.
„A gyűlöletkeltő cselekményeket és megnyilvánulásukat nem lehet semmissé tenni. A bocsánatkérést mindenképp el kell fogadni, azonban ha valaki egyszer felkerült az adatbázisra azt nem fogjuk törölni onnan” – közölte a TEV kuratóriumi elnöke.

A portál indítását a Facebookon egy tíznapos kampány követi, ahol közéleti szereplők- vallási, politikai és egyéb hovatartozásától függetlenül – egy-egy mondatban mondják el gondolataikat az antiszemitizmusról.

„Reményeink szerint elindul a párbeszéd a témával kapcsolatban, mely talán az ingerküszöb minimumának új kijelöléséhez és egyfajta tartalmi konszenzus meghatározásához vezet” – mondta Bodnár Dániel.

Forrás: tev.hu
http://tev.hu/merfoldko-a-gyuloletbeszed-elleni-kuzdelemben-tev-sajtotajekoztato/

Megszakítás