Andrzej Duda és Reuven Rivlin részvételével megtartották az egykori auschwitzi haláltábor területén az Élet menetét. Több ezren kísérték őket, köztük magyarok is.

A látogatás különösen érzékeny időszakban történt, hiszen hónapok óta forrnak az indulatok annak a lengyel törvénynek a kapcsán, amely büntethetővé teszi, ha a lengyel nemzetet, illetve a lengyel államot a Harmadik Birodalom által elkövetett háborús bűntettekben való – intézményes szintű – bűnrészességgel vádolják. Az előzményekről itt olvashat.  A törvény még mindig a lengyel Alkotmánybíróság előtt van.

Reuven Rivlin azt nyilatkozta, hogy a haláltáborra, mint a nácik és segítőik intézményére tekintenek. Az izraeli államfő kijelentette azt is, hogy kétségtelenül sok lengyel harcolt a náci rezsimmel szemben, de azt a tényt sem lehet tagadni, hogy lengyelek is segítettek a zsidók elpusztításában a holokauszt idején – olvasható a haaretz.com cikkében. Rivlin a történtek átfogó és korlátozásmentes kutatására szólított fel.

Andrzej Duda lengyel államfő arról beszélt, hogy bár vita van a törvényről, de a lengyel parlamentnek nincs szándékában a túlélők szavahihetőségét kétségbe vonni. Elismerte, hogy voltak lengyelek, akik „elfogadhatatlanul viselkedtek” a holokauszt idején és erről nem félnek beszélni, de szerinte Lengyelország részéről nem létezett rendszerszintű ellenségesség a zsidókkal szemben. Az elnök szerint – akinek az apósa zsidó – meg akarja védeni a történelmi igazságot, beleértve azt is, ami a lengyelek számára nehezen feldolgozható.

zsido.com

Kép: haaretz.com

 

 

Megszakítás