Európai parlamenti képviselő náci karlendítése miatt kért bocsánatot a lengyel külügyminiszter.

Grzegorz Schetyna lengyel külügyminiszter nyilvánosan kért bocsánatot, amiért országának egyik, az Európai Parlamentbe delegált jobboldali politikusa náci karlendítéssel zárta beszédjét szerdán – írta a Times of Israel.

A botrányos magatartásra akkor került sor, amikor az Európai Unió tömegközlekedésének módosításairól zajló vita során Janusz Korwin-Mikke felszólalásában a tagállamok számára szabott nagyobb mozgástér mellett érvelt, majd karját lendítette és azt mondta: „Ein Reich, ein Volk, ein Ticket” – ami csaknem megegyezik az egykori náci szlogennel: “Ein Volk, ein Reich, ein Fuehrer”.

Korwin-Mikke nem először került a média figyelmének középpontjába zavaros viselkedésével – emlékeztetett az IBT. Korábban nyíltan kijelentette, hogy politikai szerepvállalásának célja a diplomáciai mentesség megszerzése, egy nagy fizetési csekk és iroda az Európai Parlamentben. Később a színes bőrűekre sértő kijelentést használt, a szocialistákat pedig még a majmoknál is ostobábbaknak nevezte.

A mostani eset után a lengyel külügyminiszter bocsánatot kért, és azt mondta: „Mindannyian szégyelljük magunkat az ilyen magatartás miatt és bocsánatot kérünk Európától, az Európai Parlamenttől és a választóktól”.

zsido.com

Megszakítás