Helyi polgárok erőfeszítéseinek és az állami támogatásnak köszönhetően megkezdődhet a zsinagóga felújítása Laudenbachban.

A munka októberben indult, miután a szövetségi kormány műemlékvédelmi programjából megkapták a 250 ezer eurós támogatást – írja a jewish-heritage-europe.eu. Az épület jelenleg fel van állványozva, a statikusok felmérik az állapotát. Egy ideiglenes tetőt építenek, hogy megvédjék az időjárás további pusztításától, remélik ezt egy év után elbonthatják. A legfontosabb most, hogy biztosnágossá tegyék a munkát az épületben.

A szakemberek már találtak töredékeket a zsinagóga genizájából (itt tárolják azokat a liturgikus dokumentumokat, tárgyakat, amiket már nem használnak, de nem szabad megsemmisíteni). Előkerült héber és jiddis nyelven íródott papír, imaszíj és más tárgyak. Ezek múzeumi vizsgálatra kerülnek.

Úgy gondolják, hogy a zsinagógát valamikor a XVII. század közepén építették, majd 1737-ben felújították. A Kristályéjszakán a belsejét szétdúlták, de nem gyújtották fel. Később raktár volt, majd önkormányzati tulajdonba került 2015-ben.

A település temetőjét, ahogy a bajoroszági zsidó temetők jelentős részét hamarosan dokumentálni fogják, erről nemrég számoltunk be.

zsido.com

Kép: jewish-heritage-europe.eu

 

Megszakítás