1984-ben vezette be Menachem Mendel Schneersohn rabbi, a lubavicsi Rebbe azt a napi tanulást, melynek keretében a RáMBáM, Maimonidész vagyis Mose ben Májmon rabbi, a középkori tóratudós és orvos művét tanulmányozzák. A Misné Torá – A Tóra ismétlése című munka, egyedüliként a világon, a Tóra mind a 613 parancsolatának magyarázatát részletesen tartalmazza.

A Rámbám jomi keretén belül három szint közül választhatunk. Az egyéves ciklus során napi három fejezetet tanulnak a Misné Torából, a hároméves ciklusban pedig napi egyet. A harmadik, legkönnyebb programban a Széfer hámicvot (A parancsolatok könyve) című kötetet veszik át egy év alatt.

Ez a világméretű tanulási program immár magyarul is elérhető. A tavaly nyáron indult projekt keretében a hároméves tanulási ciklushoz lehet csatlakozni. A rövid, 15-30 perces tanulások folyamatosan elérhetőek az interneten: megtalálhatóak az összes fontos podcast-csatornán és a YouTube kínálatában is. A sorozatot naponta átlagosan 80-100 ember nézi.

Az internet adta lehetőséggel élve külföldön élő előadók is részt vesznek a projektben. Oberlander Báruch rabbihoz csatlakozott a Petách Tikvában élő Davidovics Jiszráél rabbi és a Baltimore-ban élő Borbély Pinchász Pál. A projekt elindításában részt vett lapunk munkatársa, az Izraelben rabbivizsgáira ké­szülő Kovács Jichák is. Hallhatunk fejezeteket Faith Áser, valamint Megyeri Jonatán, Nógrádi Bálint, Sza­bó György Menáchem előadásában is.

„A csatlakozás a RáMBáM jomi (Maimonidész napi tanulása) tanulási programhoz lehetőség arra, hogy elkezdjünk feldolgozni egy teljesen új anyagot. Napról napra haladunk, így három év múlva az egész le lesz fordítva” – mondta el Oberlander rabbi.

A könyvnek vannak olyan részei, melyek speciális ismereteket igényelnek. Ilyen a Kidus hachódes című rész, ami az újhold megjelenésével kapcsolatos bonyolult csillagászati számításokat és magyarázatokat tartalmaz – ezen alapszik a zsidó naptár. Ezt a részt Nógrádi Bálint dolgozza fel a hallgatók számára.  „Erről a fejezetről videót készítettem: összegyűjtöttem egy sor magyarázó táblázatot, 3D-s modelleket, ábrákat, amiket felhasználtam a videóimban, amivel talán könnyebben megérthetőek ezek a kérdések.” A videók összeállítása nagy feladat volt: „Általában néhány óra a felkészülés, de ezek a videók sok éjszakányi munkát igényeltek. Így, hogy jobban elmerültem a témában, számomra is világosabbak és átláthatóbbak lettek a dolgok.”

A Rebbe egyik célja a programmal az volt, hogy egységet érjen el a zsidó nép soraiban azáltal, hogy egyszerre tanulják minél többen ugyanazt a szöveget. Ez volt a RáMBáM szándéka is. Lehetővé tenni, „hogy minden egyes törvény megmutatkozzon azoknak is, akik kevésbé bölcsek és azoknak is, akik nagyobb tudósok. Minden egyes micva és azok a szokások is, melyeket bölcseink és prófétáink rendeltek el”.

 

Megszakítás