Egy levélváltás tanulságai

Kerekasztal-beszélgetés a Bálint Házban – szubjektív beszámoló

Már egy hete regisztráltam erre az estre, a közélet iránt aktívan érdeklődő ember lévén számomra mindenképpen érdekes eseménynek ígérkezett egy kerekasztal-beszélgetés a Jobbik hanukai “gesztusáról”, főleg ha a meghívottak között két rabbi, egy pedagógus, egy politikai elemző, és egy újságíró is van. Körülbelül 20 éve veszek részt zsidó szervezetek munkájában a legkülönfélébb módokon nem-zsidóként, úgy érzem, elég jól ismerem a viszonyokat, a vezetőket, véleményüket, szeretem ezt a közösséget. Néha én is úgy érzem magam, mint Ceglédi (nem Czeglédi – J.V.) Zoltán, aki azt mesélte tegnap este, hogy néhány Facebook-posztja után ő is zsidó lesz – a kommentelők szerint.

A mellettem ülő hölgy azt mondta, hogy ennyi embert nem látott még ebben a teremben. Valóban, sokan érdeklődtek az esemény iránt, a bejáratnál tülekedés is volt. Ebből a szempontból nyilván jó lett volna, ha Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija is eljön, de ő – olvasva a Jobbik vezetőjének küldött válaszlevelével kapcsolatban megfogalmazott cikkeket és nyilatkozatokat a MAZSIHISZ részéről – úgy érezte, jobb, ha távol marad az eseménytől.

Heisler András felvezetője után (ami kellőképpen diplomatikus volt), Hont András HVG-s újságíró, az esemény moderátora, felolvasta Köves rabbi levelét, amit a kerekasztal-beszélgetés tagjainak és a közönségnek küldött, némi magyarázattal szolgálva arra, hogy miért nem jött el a rendezvényre. Ezután György Péter esztéta alapvetően dühösnek hangzó írását mondta el. Itt éreztem először, hogy ő például nem olvasta el az ominózus válaszlevelet, még jó, hogy nem vesz részt a beszélgetésben. Olyanokat rótt fel az EMIH-nek (például, hogy Köves rabbi tanítani akarja a Jobbikot), amik egész egyszerűen nincsenek benne ebben a levélben, ha fejjel lefelé próbáljuk meg olvasni, akkor sem. De legalább jól feltüzelte a közönséget.

A remek esszé után a moderátor azt a kérdést kívánta volna feltenni Köves rabbinak, hogy meglepődött-e a Jobbik levelén. Hoppá, már megint úgy tűnik, hogy nem olvasták a válaszlevelet. Hiszen az így kezdődik: “… inkább csak meglepett, és talán zavarba is hozott”.

Még mindig nem Ceglédi Zoltán jön, pedig Slomó mellett ő volt a másik szereplője a beszélgetésnek, akinek a gondolataira nagyon kíváncsi voltam. Az értékrendem szerint pont annyira objektív tud lenni a felvetett kérdésekben, mint amennyire kell, egy politikai elemzőtől pont ezt várja az ember. És mindezt olyan humorral teszi, ami szükségeltetik ahhoz, hogy néhány nagyon kínos kérdést túléljünk ép ésszel.

Na jó, most már átmelegedtem, lassan mehetnék is haza, de még mindig nem ő jön. Előbb meghallgatom Kiss Henriettet, aki a MAZSIHISZ-t képviseli, és elmeséli a Jobbikkal kapcsolatos élményét, ami a Várban tartott gárdaavató rendezvényhez kötődik, aztán levonja a következtetést: nem szabad velük szóba állni. De hát a kormány is antiszemita bizonyos kérdésekben – veti föl Hont András. Oké – mondja az alelnökasszony – de velük muszáj tárgyalni, mert ők a kormány. Aha. El is értünk a legérdekesebb részhez: a Fidesz mennyire hasonlít ideológiájában a Jobbikhoz, mi lesz, ha a Jobbik kerül kormányra. A patás ördög, ha öltönyt húz, szalonképes lesz-e?

A másik meghívott rabbi, Darvas István (a Bét Jehuda zsinagóga rabbija) szerint a beszélgetés/kommunikáció fontos, ezt bibliai utalásokkal támasztotta alá. Szerinte mindig meg kell próbálni ezt, legfeljebb nem sikerül, akkor más stratégiát kell választani. Az alelnökasszony szerint erre semmi szükség (Hogy is volt a Fidesszel való kommunikációval?!)

Ceglédi itt lép be a beszélgetésbe, nagyon okosan kimarad a zsidó szervezetek közötti ellentétekről szóló részekből, személyeskedésekből – így is sikerült a Magyar Nemzetnek olyan szavakat adni a szájába, amiket nem mondott. Nem baj, nyilván tanul ebből és legközelebb kétszer is meggondolja, hogy elmenjen-e egy olyan eseményre, ahol a jelen nem lévő rabbiról olyanokat mondanak, amik számomra – kívülállóként, de mégiscsak kicsit belül-lévőként – ízléstelennek hatnak, mert nem igazak.

Az volt az érzésem, hogy míg a jelen lévő rabbi (aki azért csak kibökte, hogy a MAZSIHISZ gyakorlatilag ignorálta őt pár évvel ezelőtt, mert nem szavazott egyhangúan a többiekkel egy bizonyos kérdésben) és Köves Slomó hasonlóképpen gondolkodnak a szóban forgó levéllel kapcsolatban, addig a MAZSIHISZ egyfajta sértődött attitűdöt sugároz a közönségnek. Miközben az alaptézisekben természetesen egyetértenek, de olyan nehezükre esik a párbeszéd, hogy inkább nem is nagyon próbálkoznak vele, hiszen a magyar zsidóságnak ők a legfőbb képviselői. Amikor előkerült a Szegedi Csanád-ügy, végképp az volt az érzésem, hogy nem jó helyre jöttem. Itt elvileg vallásos emberek ülnek, akiknek egyet kellene érteniük abban, hogy mindenkinek meg kell adni az esélyt, hogy megváltozzon. Ha bizonyít.

Ha azonban egy pártról van szó, amely egy ideológiára felfűzött stratégiát egyszer csak meg akar változtatni, akkor azt legalábbis fenntartásokkal kell kezelni. Erre hívta fel a figyelmet Köves Slomó rabbi is a levelében, tehát itt ellentmondás nincs. Az alelnökasszony szerint (emlékezzünk vissza, azt mondta, nem szabad a Jobbikkal kommunikálni) egyszer csak felvetette, hogy azt várja, a Magyar Gárda tagok gyermekei beiratkozzanak a Scheiber Gimnáziumba hozzájuk. Mi van? Én elvesztettem a fonalat, de ahogy hallom, ez a közönségből (akik eddig mindenben egyetértettek a MAZSIHISZ képviselőjével) is erős morajlást vált ki.

Most akkor mi is a baj azzal a válaszlevéllel, amit Köves Slomó írt a Jobbiknak? Miért van az az érzésem, hogy az a legnagyobb baj vele, hogy nem ők írták?

Ezért kár volt kimozdulnom a meleg lakásból. Azért tanulsággal is szolgált az este, megtanultam például azt (főleg olvasva a Magyar Nemzet cikkét és az esemény oldalán megjelent rövid írást – amely szerint az hangzott el, hogy a MAZSIHISZ párbeszédre törekszik a Jobbikkal is), hogy bár ugyanazon a rendezvényen ülünk sokan, mégis más jut el a fülünkig, másképpen értelmezünk a feketén-fehéren leírt dolgokat. Ez sem kevés tapasztalat!

Juhász Vali

 

  • Küldés emailben