Mozaikok Kohn Arnold, a 20. századforduló „szegények atyjának” életéből
Kohn Arnold tekintélyes, régi magyar múltra visszatekintő zsidó családból származott. A Rumbach utcai zsinagóga vezető elöljárója, emellett a Pesti Izraelita Hitközség jótékonysági elöljáróhelyettese és a Chevra Kadisa tagja volt.[1] Jó nevű sírkőüzletet épített ki, melynek székhelye az egykori Orczy házban, a Károly körút 15. szám alatt volt. Kohn sírkövei máig megtalálhatók szerte a budapesti temetőkben, de néhány a fővároson kívül is, egytől-egyik szépen kidolgozott, jellemzően szecessziós, idővel pedig art deco-s faragásokkal díszítve.
Kohn miután kellő tőkét szerzett, egy biztosítócéget alapított „Unió” Élet- és Gyermekbiztosító Intézet névvel (székhelye a Teréz körút 40-42. szám alatt volt); a társulat 1920-ban 110 millió biztosítási állomány mellett 39,5 millió garanciális tartalékkal rendelkezett, így a korszak egyik legmegbízhatóbb biztosítási intézetének számított.[2] Halála után a vállalkozások vezetéseit fiai – kik időközben Kovácsra magyarosítottak – vették át: a sírkőraktárét Kovács Róbert, míg a biztosítótársaságét Kovács Imre.
Kohn Arnoldnak feleségével, Böhm Ninával – kivel negyvennégy év boldog házasságban élt[3] – öt gyermeke született, három leánya és két fia, de náluk sokkal több éhes szájnak adott enni, protezsáltjai számának se vége se hossza nem volt, ezért méltán érdemelhette ki a „szegények atyja” nevet.[4] Több gyűjtés szervezésében vett részt, de számos magánakciója is ismeretes. Adakozott kórházállításra, iskoláztatásra, népkonyhára, menekültek megsegítésére… Ezekből idézzük fel néhány akciót:
Kohn Arnold hagyománytisztelő, konzervatív zsidó volt, aki minden nemes ügy mellé odaállt. Mikor a Dohány utcai nagyzsinagóga udvarán álló gondnoki házat a hitközségi elöljáróság hétköznapi-, illetve téliimaházzá alakíttatta, nem volt kérdéses, hogy az imahely kialakításában Kohn is részt vegyen és segítse Warhmann Mór akkori hitközségi elnök munkáját. A mintegy száz fő befogadóképességű imaház avatási ünnepségét 1888. október 15-én délután 5 órakor tartották; ekkor leplezték le a bejárat felett a márványba vésett Tízparancsolat kőtábláit is, melyek Kohn Arnold ajándékai voltak.[5]
1902-ben már negyedik éve volt annak, hogy Silberstein Ötvös Adolf újságíró, esztétának – aki többek között Jókai Mór vagy Mikszáth Kálmán műveit fordította németre -, még mindig jelöletlen volt a sírja, mert emléket senki nem állított neki. Végül az Egyenlőség hasábjain kezdetek gyűjtésbe az egykori kollégák, hogy síremléket állítsanak. A felhívásra Kohn Arnold, irodalomkedvelő és szakmabeli is felfigyelt és egy cararrai márványból faragott klasszicista síremléket terveztetett Róbert fiával, majd a kivitelezést is saját költségre vállalta.[6]
Kohn Arnold, aki már évek óta százak peszáchját könnyebbítette meg, 1916 tavaszán Freudiger Lipót orthodox, akkori hitközségi elnökkel fogott össze, hogy megteremtsék a fővárosban állomásozó zsidó katonák peszáchi ellátmányozását. Hála nekik minden zsidó honvédnak jutott mácesz és egyéb, kóser lepeszách élelmiszer, sőt a két széderestét családias hangulatban tölthették el Budapest két helyszínén.[7]
Temetésén, 1918. július 11-én, péntek délután 3 órakor mintegy ezer ember búcsúztatta a főváros egy igaz emberét. A főváros részéről dr. Déry Ferenc alpolgármester, a hitközség részéről dr. Feleki Béla alelnök, ügyvéd a Chevra Kadisa részéről Winterberg Gyula elnök, udvari tanácsos jött búcsúztatni, de jelen volt a főváros és környék hitközségeinek vezetősége is. Az első beszédet dr. Adler Illés a hírneves Rumbach utcai rabbi tartotta, ő tolmácsolta az elárvult zsinagóga és Tórák búcsúját. Őt követte dr. Grauer Vilmos szeszgyáros, az MTK alapítótagjának búcsúja, melyből idézünk:
„Mély alázattal imádkozom Hozzád Örökkévaló Istenem, könyörülj meg rajtunk, óvd meg felekezetünket, óvd meg hitközségünket további csapásoktól. Súlyosan köszöntenek be a gyász hetei (Grauer ezzel utalt az akkor tartó három hetes gyászidőszakra – dráj vochen -, mely támuz hó 17. és áv hó 9. között van – a szerző). Legjobbjaink hullnak. Nagy a mi fájdalmunk, nagy a mi veszteségünk. Kohn Arnold a te földig sújtott családod zokogó gyászában valamennyien osztozunk. Tisztelt Gyászoló Gyülekezet, fájdalmas látvány az, midőn egy küzdő sereg vitéz harcosai elhullanak, de midőn a vezérek elesnek, döbbenet szállja meg a lelket. És most egy vezér hunyt el, egy vezér, aki elöl járt ragyogó vértezetben. Talán csak Palesztina és Babilónia örökké derült ege alatt éltek és tanítottak évezredekkel ezelőtt ily jóságos bölcsek, mint te voltál, Kohn Arnold. Poéta voltál, aki a szépért rajongott, jóságos szíved együtt érzett a szenvedőkkel, jámbor voltál, kegyes és Istenfélő és bölcs tanító. Egész életed az Úr dicsőítése, Kiddus HaSém volt. Halálod nem elmúlás, hanem megdicsőülés. Én pedig, fiatal korom óta rajongó tisztelőd és hűséges tanítványod, midőn lehajlott fővel mondok utolsó Istenhozzádot. Gyászba borult hitközségem fájdalmának is vagyok szószólója. Kohn Arnold atyai barátom, felejthetetlen mesterem, Isten veled.”[8]
Cseh Viktor írása
Lábjegyzetek:
[1] „A zsinagóga, mely legyürte a templomot”, in: Egyenlőség (1899) 18. évf. 16. szám és 17. szám melléklet.
[2] „Az Unió Biztosító r.t. tőkeemelése”, in: Egyenlőség (1920) 39. évf. 1. szám p. 21.
[3] „Amit kevesen tudnak”, in: Egyenlőség (1914) 33. évf. 24. szám p. 10.
[4] „A szegények atyja”, in: Egyenlőség (1918) 37. évf. 27. szám p. 11.
[5] „A pesti zsidó nagy hitközség előljárósága a következő meghívót küldte szét”, in: Egyenlőség (1888) 7. évf. 39. szám p. 9.
[6] „A Silberstein-emlék fölavatása”, in: Egyenlőség (1902) 21. évf. 46. szám pp. 2-5.
[7] „Háborús peszach”, in: Egyenlőség (1916) 35. évf. 18. szám pp. 10-11.
[8] „Kohn Arnold temetése”, in: Egyenlőség (1918) 37. évf. 28. szám p. 11.