Egy évkezdet – háromféle évnyitó

Ahogy arról már beszámoltunk, szeptember elsején 2,3 millió gyermek kezdte meg Izraelben az iskolaévet. Közöttük volt több mint kétezer olyan gyerek, akik a Szochnut (Zsidó Ügynökség) segítségével érkeztek ezen a nyáron több mint 37 államból.

Oroszországból 880, az Egyesült Államokból 400, Franciaországból és Ukrajnából pedig 270, illetve 150 olyan fiatal érkezett, aki most kezdte meg első izraeli tanévét. De jöttek családok Örményországból, Kínából, Thaiföldről, Ciprusról, Indiából és Panamából is.

A mintegy kétezer, nemrégiben alijázott fiatal közül 31-en teljes titoktartás mellett, a Szochnut különleges akcióinak köszönhetően jutottak el, komoly kockázatokat vállalva, a zsidó államba. Ők olyan országokból származnak, amelyek kifejezetten ellenséges viszonyban állnak a Közel-Kelet egyetlen demokráciájával. Azon országok neve azonban, ahonnan a titkos akciók során kimenekített gyermekek származnak, nem közölhető. Jicchák Herzog, a Zsidó Ügynökség elnöke jeruzsálemi irodájában találkozott ezekkel a fiatalokkal, illetve családjaikkal, hogy üdvözölje őket új otthonukban. Herzog tanszerekkel ajándékozta meg az új izraeli diákokat, és tanácsokat is adott nekik útravalóul: „Mindannyian az elmúlt hónapokban érkeztetek igen összetett [hátterű] országokból. Nagyon boldoggá tesz, hogy Izraelben vagytok.” – mondta. – „Nagyon sikeres tanévet kívánunk nektek. Érezzétek magatokat biztonságban itt, az országotokban, a szentföldön, Izrael Államban. Generációk örökségét viszitek tovább, és nagyon büszkék vagyunk rátok.”

Vannak azonban olyanok, akik másfajta, Izraelen belüli veszélyre figyelmeztetik az újonnan érkezetteket. Jól ismert tény, hogy az elmúlt években több tucat jemeni zsidó család hagyta el a számukra veszélyes arab országot, és költözött a zsidó államba. A gyakorlatban azonban sokszor gondok akadnak, és a hagyományokhoz az ellenséges környezetben is hűségesen ragaszkodó zsidó családok hirtelen abban a helyzetben találják magukat, hogy éppen Izrael Földjén nem tudják megőrizni őseik tradícióit. A befogadási központokban sokszor rendkívül rossz körülmények között élnek, olyan környezetben, mely szöges ellentétben áll azokkal a vallási értékekkel, melyeket Jemenben, a legnehezebb körülmények között is megtartottak.

Az elmúlt két évben a Kupát Háir nevű, adománygyűjtő és segítő szervezetnek a világ minden tájáról származó donorok segítségével sikerült a legtöbb családot megfelelő szállásokon elhelyezni. Mindezzel együtt még mindig vannak olyan családok, akik számára ezt nem sikerült lehetővé tenni, és a szervezet további adományokat vár a részükre.

A gyermekek néhány héttel ezelőtt találkoztak az izraeli Bnéj Brákban élő, nagy befolyással rendelkező Chájim Kanievsky rabbival, aki áldását adta minden adományozóra, hogy megélhessék a messiás eljövetelének napját és a Tórához hű gyermekei legyenek. Az áldás mögött az a gondolat áll, hogy az adományozók segítenek a szétszórt zsidó népnek, hogy visszatérhessen ősei földjére, és megnyitják a már megérkezettek előtt a lehetőséget, hogy a Tóra szellemisége szerint neveljék gyermekeiket.

Persze nemcsak újonnan érkezett gyerekek kezdték meg a tanévet a hét elején, hanem olyanok is, akik Izraelben nőttek fel. Ám az iskolaév számukra is kihívásokkal teli… Térjünk vissza egy percre a nyár elejére, a Gáza-övezethez közel, a Juváléj Hábszor iskolában működő nyári táborba. Az épület év közben oktatási intézményként, nyáron pedig a nyári tábor helyszíneként szolgál. A tábor nyitó napján egyetlen színes léggömb sem köszönti a gyerekeket. Vajon miért? A több mint egy éve tartó, gyújtóbombás támadások, melyekhez a bombákat játéknak látszó lufik segítségével küldik át a terroristák a gázai-izraeli határon, megtették a hatásukat. A gyerekek tudják, hogy lufihoz nyúlni szigorúan tilos. A tábor szervezői gondoskodnak arról, hogy biztonságos környezetben, tartalmas programokkal lássák el őket, olyan foglalkozásokkal, melyek kikapcsolják őket a mindennapok feszültségéből. A vezetőknek ugyanakkor elérhetőnek kell lenniük a gyermekek számára, ha bármikor szükségük van lelki segítségre, és példát is kell mutatniuk a terror árnyékában. A tábor résztvevői közül a legtöbben születésük óta fenyegetettségben élnek, és már nagyon korán megtanulták, hogy folyamatosan ugrásra készen figyelniük kell a környezetüket. A szirénák első hangjára futniuk kell, mert az életük múlhat azon, hogy hány másodpercen belül érnek a biztonsági szobába.

Ezek a gyerekek sokszor lelki sérülésekkel, hiperaktivitással, szeparációs szorongással élnek a traumák következtében. A nyári tábor lezárultával megindultak a munkálatok, melyeknek célja az volt, hogy a szeptemberi iskolakezdésre teljesen biztonságos legyen az intézmény épülete. A kormány a gázai határtól kiindulva hét kilométeres körzetben biztosít védőburkolatot az oktatási és egyéb intézményeknek. Ez a most leírt iskola azonban 7.2 km-re fekszik a határtól, vagyis nem jogosult védelmi rendszerre. A 2500 fő befogadására alkalmas, új épületkomplexum a Zsidó Nemzeti Alap és más amerikai zsidó szervezetek támogatásával jöhetett létre, és így az ide járó gyerekek biztonságos és modern környezetben kezdhették meg a tanévüket.

 

zsido.com

 

Forrás: ynet, jcn, israelhayom

 

  • Küldés emailben