Ügyesen megszervezte a szállítóipart, a zsidókat amúgy is mindenki utálta – mondta.

Egy katolikus középiskolában történelmet és állampolgári ismereteket tanító Buenos Aires-i tanárnő antiszemita sztereotípiákat tanított a diákjainak, és azt mondta, hogy „Hitler jó dolgokat tett”. Az órát kamerával rögzítette egy tanuló.

Denise Yanet Evequoz azt mondta a tanítványainak, hogy Európa „mindig is antiszemita volt”, és hogy Hitlert akkor démonizálták, amikor az Egyesült Államok belépett a második világháborúba.

„A zsidók kihasználták azokat az embereket, akiknek pénzre volt szüksége, pénzt adtak kölcsön és aztán kergették őket, hogy behajtsák a pénzüket, kamattal, mint mindig. Volt pénzük, ám nem segítették Németország fejlődését. Nem segítették a népet, hogy növekedjen a foglalkoztatás, vagy, hogy iparágak jöjjenek létre.”- mondta Evequoz, akinek 2015-ben felvett óráját az előző héten hozták nyilvánosságra. A tanárnőt egy antifasiszta csoport fel is jelentette.

A fentiek mellett Evequoz a következőket is mondta: „A zsidókat nem nézték jó szemmel Európa egész történelme során. Nemcsak Németország, egész Európa antiszemita volt. Nem arról van szó, hogy Hitler egy napon a zsidók gyűlöletére ébredt, a gyűlölet széles körben elterjedt volt.” Hitlerről magáról a következőket mondta: „Hitlert démonizálták, démonként kezelték… de ez nem így volt. Jó dolgokat tett, kifejlesztette a szállítóipart, melyet a háború elpusztított, munkalehetőségeket teremtett, és kimentette Németországot az éhezésből.”

A Buenos Aires-i Holokauszt Múzeum képviselője az esettel kapcsolatos állásfoglalásában kijelentette, hogy Evequoz „zsidóellenes előítéleteket ismétel, igazolja Hitler szerepét, és tagadja bűnös, totalitáriusságra törekvő és népirtó tevékenységét.” A múzeum hivatalnokai sürgették, hogy az iskola és Buenos Aires megye oktatási felelősei szankcionálják a tanárnőt.

Az iskola igazgatója, Alberto Coronel elmondta, hogy Evequozt felmentették tanári kötelezettségei alól, de nem részletezte, hogy kirúgták-e a munkájából, vagy ez később meg fog-e történni. Osztályának diákjait felkérték, hogy írjanak beszámolót a nácizmus felemelkedéséről és a holokausztról. Az iskola vezetősége szerint Evequoz kitartott álláspontja mellett, és nem kért elnézést a megjegyzéseiért, és ezt jelentették az Oktatásügyi Minisztériumnak.

zsido.com

Forrás: Arutz7

Megszakítás