Dönthetünk-e úgy, hogy vétkezünk?

Kedves Rabbi!

Az egyik cikkben, ami a zsido.com-on található ezt az idézetet találtam: „Csak egyetlen Isten van, és az Örökkévaló jó; éppen ezért, az Örökkévaló valamennyi teremtménye, beleértve az embert és világunkat, alapvetően jó.” [Tartalmas élet 286. oldal végén – a szerk.] Ha a teremtéskor Isten az embert a saját képmására, jónak alkotta meg, akkor miért mondja más helyeken az Írás azt, hogy az ember alapvetően bűnös? Pl.: „Mind elpártolt, egyaránt megromlottak; nincs, ki jót tenne, nincs egy sem” (Zsoltárok 14:3.) vagy Mert ember nincs igaz a földön, ki jót cselekszik és nem vétkezik.” (Prédikátor 7:20.)

Köszönettel:

Dávid

Kedves Dávid!

A zsidó vallás egyik fontos alapelve, hogy az embernek szabad akarata van (Maimonidész, A megtérés szabályai 5:3.). Elképzelhetetlen lenne, hogy Isten megteremtette a világot, de nem adta meg a lehetőséget, hogy jól cselekedjen benne az ember.

Mindenki eldöntheti, hogy jó vagy rossz útra tér-e, nincs determinálva az ember sorsa. Ezekben a hetekben sok helyen találkozunk ezzel a gondolattal a Tóraolvasás során, pl. „Tanúkul hívom ellenetek ma az eget és a földet: az életet és a halált tettem eléd, az áldást és az átkot! Válaszd tehát az életet, hogy életben maradj te és magzatod” (5Mózes 30:19., továbbá: 5:26., 11:26–28., 30:15.).

Ezekből egyértelműen lát­szik, hogy a döntés az ember ke­zé­ben van, amire abból is követ­kez­tethetünk, hogy a Biblia parancsolatokat ír elő, amikért büntetést és jutalmat helyez kilátásba. Ha minden determinálva lenne és az ember robotként tenné azt, amire előre be lett programozva, akkor nem lenne értelme a parancsolatoknak és sem büntetés, sem jutalom nem járna a cselekedetekért (lásd Maimonidész uo. 4.).

Azért, hogy lehessen döntést hozni, az Örökkévaló az embernek adta a jó és a rossz ösztönt (1Mózes 4:7., 5:5., 8:21.; Zsoltárok 51:7.), így az embernek saját lelki erejével kell morális döntéseket hoznia. Ha nem lenne az embernek rossz ösztöne, akkor nem kellene döntenie jó és rossz között és megint csak nem lenne alapja a parancsolatoknak és a jutalmazásnak.

Bár Isten adta a rossz ösztönt az embernek, és sokszor próbára is tesz minket (lásd pl. Jób könyve), de mindig biztosítja a lelkierőt is, hogy ellenálljunk a csábításnak. Ahogy a Talmud mondja (Szotá 13b.): „A tevére annyit pakolnak rá csak, amennyit elbír”, utalva arra, hogy Isten nem kér olyat az embertől, amire ne lenne képes (lásd még Ávodá zárá 3a. végén).

A haszid tanítás szerint (lásd Likuté szichot 39. kötet 289. oldal) minden bibilai parancsolat egyben egy ígéret is: pl. a „Ne lopj!” (2Mózes 20:13.) egyben azt is jelenti: „megígérem, hogy nem fogsz lopni és adok hozzá elég lelki erőt is”. A Talmud (Szukká 52a.) azt is állítja, hogy „minél jámborabb az ember, annál nagyobb a kísértés, aminek az Örökkévaló kiteszi, mivel annál jobban bírja a lelki terhelést.”

Ön Salomon királyt idézi levelében: „Mert ember nincs igaz a földön, ki jót cselekszik és nem vétkezik.” (Prédikátor 7:20.) A haszidizmus (lásd Likuté szichot 16. kötet 421. oldal végén) szerint ezt nem szó szerint kell értelmezni, hisz miért ne lehetne olyan ember, aki nem vétkezik, ha egyszer biztosítva van az embernek a szabad akarat?! Eszerint az értelmezés szerint a „völo jechetá” kifejezés („nincs… ki… nem vétkezik”), úgy is fordítható, hogy „nincs, ki nem hiányos”. Az ember egész életében képes fejlődni az istenszolgálatban, sosem mondhatja, hogy már készen van, mindent tud és mindent elvégzett.

Kívánom, hogy pecsételtessünk be mindannyian egy jó évre!

Üdvözlettel:

Oberlander Báruch

  • Küldés emailben