Az általános iskola tanárai nem foglalkoztak annak a 12 éves zsidó fiúnak az ügyével, akit évek óta zaklatnak az intézményben zsidó származása miatt.

Rendőrségi panaszt tett a múlt héten annak a fiúnak az édesanyja, akit három társa dezodorral fújkált zuhanyzás közben a náci gázkamrák szörnyűségeit imitálva. A belga nő elmondása szerint fián égési sérülések és bőrirritációk jelentek meg azután, hogy a fiatalok elkövették az ízléstelen tréfát – olvasható a Jewish Telegraphic Agency oldalán.

A gyermek éveken át folyamatosan antiszemita zaklatásokat élt át, tanárai mégsem foglalkoztak a problémával. Az illetékes pedagógus megengedte a fiúnak, hogy a szünetben távol legyen a társaitól a további bántalmazások elkerülése érdekében, de ennél többet nem tett.

„Elbagatellizálta az ügyeket, amikor panaszt tettünk” – mondta az édesanya. „A fiam most ballag el az általános iskolából, de azért teszek lépéseket, hogy a tanárok és az iskolai adminisztráció rádöbbenjen, hogy nem hagyhatják figyelmen kívül az ilyen zaklatásokat” – tette hozzá.

Az intézmény vezetője azt mondta, hogy a panaszokat meghallgató tanár nem tett említést neki az ügyek antiszemita vonatkozásáról. Beszámolója szerint a dezodorral fújkáló fiatalokat szembesítették tettükkel, amiről ők azt állították, hogy egy játék része volt.

Az elmúlt évek során több olyan esetről is beszámolt a belga média, amikor antiszemita zaklatások értek zsidó diákokat iskolájukban. Joel Rubinfeld, a Belga Antiszemitizmus Elleni Liga elnöke úgy nyilatkozott korábban, hogy ezek az esetek „zsidó-mentes zónákká” alakítják a belga iskolákat.

zsido.com

 

Megszakítás