A legújabb felmérés szerint már „csak” a palesztinok fele tartja jó ötletnek a zsidók megkéselését.

Meglepő eredményt hozott egy, a Júdeában, Somronban, valamint a Gázai övezetben végzett friss közvélemény-kutatás: a korábbiakhoz képest a felére esett vissza a palesztinok körében a harmadik, „késes intifáda” támogatottsága. Az Awrad intézet 1200-as mintán felvett kutatásának adatai szerint a megkérdezetteknek már „csak” 42 százaléka helyesli a zsidók elleni, ősszel kezdett merénylethullámot. A palesztinok fele úgy látja, hogy a késelések nem segítik elő az önálló államiság elérését, sőt, nagy többségük, 64 százalékuk úgy gondolja, hogy az egész folyamat rossz irányba tart.

Az októberben spontán kezdődött, majd kifejezetten a palesztin vezetés buzdítására folytatódott késeléses-gázolásos támadásoknak mintegy harminc izraeli halottja van eddig, és meghalt 160 palesztin is, őket többnyire a támadások elkövetőiként lőtték le. A fenti közvélemény-kutatás egyébként épp aznap jelent meg, amikor kiderült, hogy egy 17 éves arab Ramle városában késsel megszúrt egy 11 éves zsidó kisfiút, de szerencsére csak könnyebb sérülést ejtett rajta; ugyanaznap a Damaszkuszi kapunál járőröző rendőrök elfogtak egy arab asszonyt, akinél egy nagy kést találtak. Ugyanaznap jelentette be egy izraeli tábornok, hogy a gázai terroristák egy különös alku jegyében orvosi ellátást biztosítanak az Iszlám Állam (IS) fegyvereseinek, ha cserébe fegyvert és pénzt kapnak tőlük. Mindennek fényében tehát korántsem mindegy, mit gondolnak a palesztinok a fegyveres ellenállás lehetőségéről.

Bár természetesen a terror támogatásának 42 százalékos aránya is megdöbbentő, azért ez jelentős elmozdulást jelent a tavaly decemberi állapothoz képest, amikor a Palestinian Center for Policy and Survey Research (PSR) felmérése még azt mutatta ki, hogy a palesztinok kétharmada helyesli a zsidók elleni késeléses támadásokat, és ugyanennyien támogatnának egy szélesebb körű fegyveres felkelést is. Az akkor megkérdezettek 79 százaléka kifejezetten helyeselte az izraeli katonák elleni támadásokat, miközben csak 10 százalékuk mondott nemet erre.

A Palesztin Hatóság vezetője, Mahmúd Abbász épp azokban a napokban jelentette ki, hogy a fiatal palesztinok csupán a „kétállami megoldás hiánya” miatti kétségbeesésükben tüntetnek. A decemberi felmérés azonban rácáfolt erre, hiszen a számok azt mutatták, hogy a palesztinok csupán 45 százaléka helyeselte a kétállami megoldást, és csak 34 százalékuk tartotta ezt a modellt életképesnek.

Érdekesen változott a palesztin belpolitika támogatottsági aránya is az elmúlt két hónapban, miután immár tíz éve nem volt szabad választás palesztin területeken. A friss felmérés szerint a palesztinok 79 százaléka sürget új választásokat, ám azokat ma – a hatósággal szembeni erős fenntartások dacára – Mahmúd Abbász  nyerné, szemben a Hamász vezetőjével, Iszmail Hanijével (22 százalék). Ha pedig a Fatah jelenleg izraeli börtönbüntetését töltő vezetője, Marvan Barguti indulna Abbász helyett, 52 százalékkal nyerne, a nála is szélsőségesebb terroristavezér Hanije pedig csak 18 százalékot kapna. Decemberben még a megkérdezettek 65 százaléka támogatta Abbász távozását, és egy választáson a Gázát uraló Hamász legyőzte volna a Fatahot.

Ugyancsak a tavaly év végi felmérés mutatta ki, hogy a palesztinok 37 százaléka szerint a késeléses támadások óhatatlanul fegyveres intifádává fognak kiszélesedni. Akkor a palesztinok 66 százaléka még úgy látta, az intifáda jóval hatékonyabban szolgálná a nemzet érdekeit, mint a folyamatosan kudarcos tárgyalások. A palesztin nyilvánosságot hosszú évek óta a zsidóellenes uszítás és az izraeli „megszállók” elleni hangulatkeltés jellemzi (Samir Said palesztin tudósnak a szaúdi tévében tett januári nyilatkozata a „sátáni természetű zsidókról” itt tekinthető meg). Nem véletlen, hogy a palesztin vezetés legfelsőbb szinten is beszállt a bujtogatásba: úgy tűnik ez az út a népszerűség visszaszerzéséhez.

 

Munkatársunktól

Kép: Merénylet egy jeruzsálemi buszmegállóban (fotó: MTI)

Megszakítás