Az elmúlt években chanuka a budapestiek számára összefonódott a nyugati téri gyertyagyújtással, a chanukai korcsolyázással és az Óbudai gyerekkarnevállal. Idén azonban tovább bővült a repertoár, és a hagyományosan megszokott programok mellé új lehetőségek is felkerültek az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség ünnepi palettájára. Összefoglalónkban bemutatjuk, hol és milyen módon köszöntötték az ünnepet.

Nyugati tér – régi szokás, új köntösben

Tizenhét évvel ezelőtt lobbantották lángra először az óriási köztéri menórát a Nyugati téren. Az akkoriban komoly társadalmi vitát indikáló kezdeményezés mára beépült hagyománnyá vált. Ebben az évben a menóra is megújult. Az új Dávid-csillagokkal és led lámpákkal dekorált chanukija még jobban emelte az ünnep fényét.

A gyertyagyújtásra idén is politikusokat, közéleti személyiségeket és népszerű művészeket kértek fel díszvendégként. Így például részt vett az ünnepségen Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete, Andre Goodfriend, az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségének tanácsosa, több kerület polgármesterei éppúgy, mint Szily László, Winkler Róbert és Balogh Ákos Gergely újságírók vagy Gera Zoltán, az FTC futballistája.

Áder János ünnepi köszöntőjét Székhelyi József Jászai Mari-díjas színművész olvasta fel a téren.A köszöntő szerint 1998 az első nyilvános közösségi ünneplés volt a zsidó közösség számára, mára pedig nemes hagyomány és közös ünnep lett, mely közösségeink értékeire kultúránk gazdagságára emlékeztet. A remény és a hűség üzenete, a fény diadala és a szabadság diadala,  Áder János köztársasági elnök ünnepi köszöntőjében – melyet Székhelyi József Jászai Mari-díjas színművész olvasott fel – a remény és a hűség üzenetének nevezte a chanukai gyertyagyújtást.

Andre Goodfriend nagy sikert aratott héberül és magyarul elmondott ünnepi köszöntésével. Angol nyelvű beszédében az ünnep összetartó erejéről beszélt, ami összehozza a különböző nemzetek képviselőit és elmondta: a 20. század történelme után csoda, hogy közösen ünnepelhetünk a Nyugati téren.

Balogh Ákos Gergely az ötödik estén többek között azt is elmondta: chanuka azért áll közel a szívéhez, mert ez a közös játék ideje is, ami vidámságot hoz a mindennapokba és közelebb hozza egymáshoz az embereket.

A gyertyagyújtásokat a közösség különböző rabbijai celebrálták. Az ünnep első estjén Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija arról beszélt, fény nélkül nem tudjuk megismerni sem magunkat, sem egymást: nekünk kell fellobbantani a lángokat ott, ahol sötétség van.

Oberlander Báruch rabbi, a Magyarországi Ortodox Rabbinátus vezetője ünnepi köszöntőjében Jákob lajtorjájának üzenetéről beszélt, amely abban áll, hogy amíg a földön állunk, mindig törekednünk kell, hogy feljebb jussunk. Mint elmondta, ugyanezt üzenik a chanukai lángok, amelyekből estéről estére egyre többet gyújtunk.

Az érdeklődők az ünnep minden estéjén megkóstolhatták chanuka hagyományos finomságát, a fánkot és részt vehettek egy igazi hászid mulatságban, amelyhez az izraeli zenész és énekes, Aron Balasnikov biztosította a hangulatot.

Gyerekek chanukája – minden, ami az ünnephez kell!

Az Alef kids idén is kitett magáért, hogy különlegessé varázsolja a gyerekek chanukáját. Ehhez a már megszokott Nyugati téri gyereknap és a fergeteges Ónudai karnevál mellé új helyszínre is ellátogattak.

A szukoti fesztivál sikere után ismét Újlipótvárosba mentek, ahol háromnapos családi rendezvénnyel várták a chanukázni vágyókat. A Park Sarok játszóházban rendezett programsorozaton összesen több, mint 150 gyerek fordult meg szüleivel. Mint Szilánk Zsuzsa, a program szervezője, elmondta: az volt a cél, hogy családias környezetben teremtsenek chanukai hangulatot a környéken lakó kisgyerekes családok számára. A program részeként a gyerekek megtanulták az ünnepi áldásokat, részt vettek hagyományos trenderli játékokban és fánkevő versenyen is. Emellett a vidám, családias hangulatú estéken közösen gyújtották meg a chanukai lángokat.

December 17-én a Nyugati téri gyertyagyújtás a gyerekeké volt. Ezen a napon tűzzsonglőrök és különleges ajándékok várták a kilátogató kicsiket és nagyokat, akiket elvarázsoltak az ünnepi dalok, a tánc és az ajándékok.

Természetesen nem maradhatott el a fergeteges chanukai karnevál sem, az Óbudai zsinagógában található az Alef központban. A rodeo bikával, ugrálóvárral és olajgyárral kecsegtető program 150 gyermek érkezett, akik mind csodálatos élményekkel, valamint sokan értékes tombolanyereményekkel gazdagodtak.

A gyerekek körében is népszerű chanukai korcsolyázást az eső majdnem elmosta, végül egy valóságos chanukai csoda mentette meg a programot. Mikor Köves Slomó rabbi az eső ellenére a jégre lépett, hogy meggyújtsa az ünnepi lángokat és elmondja az áldást, hirtelen vége szakadt a felhőszakadásnak. Az áldás elhangzása után már nem esett tovább és végül gond nélkül csúszhattak mindazok, akik szombat este a Fővárosi Műjégpályán köszöntötték az ünnepet.

Hittanos chanuka

Második éve van lehetősége a szülőknek általános iskolákban, hogy az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség szervezésében a zsidó hittanra járassák gyermekeiket. A tanterv, melyet kifjezetten a magyar iskolákba járó zsidó gyerekek számára, az életkori sajátosságaikat figyelembe véve építettek fel az oktatók, nagy hangsúlyt helyez az ünnepekkel való megismerkedésre.

A felszálló rendszerben bevezetett hitoktatásban idén négy évfolyam, az 1-2. valamint az 5-6-osok vesznek részt. A kisebbek oktatásában nagy szerepe van a különböző érzékszervek bevonásának, így ők többek között sok kézműves foglalkozáson keresztül ismerkedtek meg chanukával, míg a nagyobbak egy történelmi idővonal alapján haladtak. Ez segítette őket abban, hogy belehelyezkedjenek a makkabeus felkelés korának életébe és gondolatvilágába.

Megszakítás