Mi történt az elmúlt héten Izraelben?

Az áprilisban, 670 grammal született kisfiú a valaha volt legkorábban világra jött csecsemő, aki túlélte az idő előtti érkezést. Az orvosok csupán 20% esélyt láttak a túlélésre. Azt is közölték a szülőkkel, hogy ha valamilyen csoda folytán mégis életben marad, akkor 90% eséllyel súlyos rendellenességekkel kell majd szembenéznie. Mint később kiderült, az orvosok még így is túlzottan optimisták voltak, mert tévedésből 23 hetesnek gondolták a gyermeket. Egy 22 hetes csecsemőnek gyakorlatilag semmi esélye sincs a túlélésre. A kórházi protokoll szerint egy ilyen korán született gyermek esetében nem is végeznek komolyabb beavatkozást, mert nem tartják életképesnek. Az orvosok szerint most már minden esélye meg van arra, hogy ép, egészséges felnőtt váljék belőle.

img724068

Szent a béke

Hivatalosan is rendeződött a kapcsolat Izrael és Törökország között. Erdogan miniszterelnök találkozott és kezet rázott Ankarában az izraeli diplomáciai attaséval, akit már két éve nem fogadott. Ezt követően aláírta a két ország közötti megbékélésről szóló nyilatkozatot. A két ország közötti közeledés már júniusban elkezdődött, de a törökországi puccskísérlet miatt elakadtak az egyeztetések. Hamarosan ismét nagykövet dolgozik majd Ankarában és Tel-Avivban is. Az egykor legendásan erős izraeli-török kapcsolatok akkor romlottak meg, amikor 2010-ben Törökországból „segélyhajó” indult Gázába. A hajó fedélzetén terroristák is utaztak. Amikor az izraeli hadsereg megpróbálta ellenőrzése alá vonni a hajót, az utasok a katonákra támadtak. Az összecsapásban 10 török állampolgár vesztette életét. Bár Izrael továbbra is jogosnak tartja katonái akcióját, a megbékélés érdekében hajlandó volt jelentős összegű kártérítést fizetni az elhunytak családjainak.

thinkstockphotos-530562939(1)_f400x211_1467593117

Terroristáról emlékeztek meg a jeruzsálemi arab cserkészek

Báhá Álján tavaly októberben három embert késelt halálra egy jeruzsálemi buszon, mielőtt egy biztonsági őr lelőtte volna. Hosszas egyeztetések után holttestét a napokban adta ki a rendőrség a családnak, akik ígéretet tettek, hogy szűk családi körben temetik el a gyilkost. A temetés hírére a cserkészek emlékgyűlést tartottak. A hivatalos izraeli tiltakozás mellett az egyik áldozat fia is követelte az ifjúsági szervezet felelősségre vonását, és kizárását a nemzetközi cserkészmozgalomból. „Fel vagyok háborodva. Egy hidegvérű gyilkosnak szentelni egy foglalkozást elfogadhatatlan. A cserkészet világszerte arra tanítja a fiatalokat, hogy a társadalom hasznos tagjai legyenek, és mindenkinek adják meg az illő tiszteletet. Ami történt, nem egy elszigetelt esemény volt, és a döntést is a felső vezetésben hozták meg” – mondta.

Srinat Venogupal, a Cserkész Világszövetség igazgatója közölte, hogy megkezdték a vizsgálatot a bejelentés kapcsán. „Az ügy jellege miatt időbe telik a részletek kivizsgálása, de fontosnak tartom leszögezni, hogy a cserkészszövetség semmilyen terrorista mozgalmat nem támogat.” – jelentette ki.

Etiópbűnüzés?

Sok kritika érte az országos rendőrfőkapitány, Roni Alsich kisebbségeket érintő beszédét. Az Izraeli Jogászszövetség évadnyitó ünnepségén Alsich az etióp közösséget érő rendőri túlkapások kapcsán kijelentette: „Először is nem etiópokról, hanem Etiópiából bevándorolt zsidókról van szó. Ha a világ bármely részén a statisztikákba pillantunk, világossá válik, hogy a migránsok mindig nagyobb arányban követnek el bűncselekményeket, mint a lakosság többi része. Ez igaz rájuk is és az izraeli arabokra is. Amikor egy rendőr egy gyanúsítottal találkozik, és az illető egy adott kisebbségi csoporthoz tartozik, akkor természetes, hogy jobban gyanakszik. Foglalkozunk a problémával, és együttműködünk a közösségi vezetőkkel, hogy közösen szorítsuk lejjebb a bűnözési rátát.” A rendőrkapitányt sokan rasszistának nevezték, és a szemére hányták, hogy védelmezi a túlkapást elkövető rendőröket. „Alsich igazán tudhatná, hogy mit jelent kisebbséginek lenni, hiszen jemeni, vallásos és kövér” – jegyzete meg egy népszerű rádiós. A rendőrség és a belügyminisztérium közleményben védte meg Alsichot, aki szerintük csak egy kriminológiai tanulmányból idézett, miközben éppen az etióp közösséggel való együttműködés fontosságáról beszélt.

img620930

Megszakítás