Idén is nagy számban vettek részt magyar futók a Jeruzsálem Maratonon.

Kilencedik alkalommal rendezték meg Izraelben a Jeruzsálem Maraton nemzetközi futóversenyt. Ahogy korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, az eseményre 80 ország 40 ezer sportolója gyűlt össze múlt hét pénteken, és ismét rekordot döntött a résztvevők létszáma. Az elmúlt évekhez hasonlóan hazánk képviseletében is vettek részt futók a jeruzsálemi versenyen, és közel száz fős magyar csoport tért vissza Izraelből.

Az eseményről Csere Gáspár, a riói olimpiai csapat versenyzője mesélt a Neokohn.hu-nak, aki elmondta, hogy futásával Izraelt és a zsidóságot is támogatni akarta. A Hit Sport Team egyik szervezőjeként csaknem 70 társával érkezett az országba, ahol 2012 óta rendszeresen vesznek részt az egyesület tagjai nagy létszámban.

A maratoni távot idén a pályacsúcstartó kenyai Ronald Kimeli futotta le a leggyorsabban, aki 2 óra 18 perc 47 másodperc alatt ért célba. A teljes maraton (42.2 km) mellett félmaratonon (21.1 km), továbbá 10 km-en, 5 km-en, valamint 1.7 km-es családi versenyen is indultak futók, akik Magyarországot képviselték.

„Csapatunkban idén a legfiatalabb induló 12 éves, a legidősebb 81 éves volt” – mesélte Csere, aki hetedik alkalommal érkezett a Jeruzsálem Maratonra.

„A futásommal keresztény hívőként szeretném kifejezni Izrael és a zsidóság támogatását, és különösen azt a kiállást, hogy Jeruzsálem Izrael egy, örök és oszthatatlan fővárosa. A Hit Gyülekezete mellett Magyarországot is képviselem az ügyben” – tette hozzá a sportoló, aki eddig három ezüst és egy bronzérmet szerzett Jeruzsálemben, idén pedig 4. helyen végzett 10 km abszolút kategóriában.

Az optimális időjárás mellett a helyiek támogatását is kiemelte Csere:

„Különösen jó érzéssel töltött el, hogy a helyiek örömmel fogadták, és immár kiemelt figyelemmel jegyzik a magyar csapatot Jeruzsálemben”– fogalmazott lapunknak az olimpikon.

A különleges sportrendezvény alatt ismét az izraeli rendőrség biztosította az útvonalat, ami során 700 méteres szintkülönbséget kellett leküzdeniük a sportolóknak.

Kép forrása: Neokohn
Kép forrása: Neokohn
Kép forrása: Neokohn

Forrás: neokohn.hu

Ez a cikk azért jelenhetett meg, mert olvasóink egy része tavaly az EMIH-nek ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát. Erre a segítségre idén is szükségünk lesz.

zsido.com szerkesztősége azért dolgozik, hogy olvasóink minél érdekesebb és sokszínűbb tájékoztatást kapjanak a zsidóságot érintő hazai és nemzetközi eseményekről, valamint a judaizmussal kapcsolatos kérdésekről.

A munkánkat az 1 százalékos felajánlások teszik lehetővé. Ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy támogassa adója 1 százalékával az EMIH-et, a zsido.com fenntartóját.

Az EMIH technikai száma: 1287
Megszakítás