Hírek

Zsidó tank Moszkva utcáin!

2009-05-26
atv hírcentrum * 2009.05.25.

A jármű célja a zsidó származású állampolgárok visszatérítése…

Mobil zsinagóga jelent meg Moszkva utcáin: a borításán a jeruzsálemi siratófal köveit idéző lakókocsiban két rabbi járja a várost, és próbálja visszatéríteni a zsidókat a hagyományokhoz.


A járókelőket kérdezgetik, nem zsidók-e, és ha a válasz igen, akkor betessékelik őket az úgynevezett micve-tankba, ahol megismertetik őket egyes zsidó hagyományokkal, és imádkoznak velük. (A micve szűk értelemben parancsolatot, általában pedig a tórában foglalt parancsolatok összességét jelenti, de hétköznapi használatban jótettet értenek rajta.)

Az eddig tapasztalatok szerint óránként átlagosan három ember fordul meg a lakókocsiban. A Moszkovszkij Komszomolec című lap szerint az első ilyen mobil zsinagóga 1974-ben jelent meg New Yorkban, moszkvai bevezetése Berl Lazar oroszországi főrabbi ötlete volt.

A micve-tank célja, hogy visszavezesse a hívő és kevésbé hívő zsidókat vallásuk gyökereihez - írta a lap.

MTI

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: