Hírek

Varázslatos utazás a cfáti kabbalisták nyomában

2008-07-25
Jeruzsálem, a zsidóság és Izrael örökös és oszthatatlan fővárosa, a Siratófal a salamoni Templom egykori nyugati támfala, Cfát a kabbalisták szent városa és a tel-avivi csodálatos tengerpart is az eheti program főbb állomásai annak a fiatal csoportnak, amelyet Köves Slomó, vezető rabbi szellemi vezérletével még kedden a Szentföldre indult. A „Születési jog”(Birthright; Taglit) keretén belül az ECJS, az Európai Zsidó Diákok Tanácsa szervezésében 40 fiatal fiú és leány indult útjára, hogy Izrael és a zsidó rejtély megfejtéséhez vezető első lépéseket megtegye.
Az első napról készült képek megtekintéséhez kattintson ide!

Ehhez minden feltétel adott volt számukra, hiszen a fiatalok már az indulást megelőzően összeforrott csapattá kovácsolódtak. Több rendezvényük is volt, sőt még az indulás előtti héten is kétszer találkoztak. Szerdán kóser barbeque-t, afféle sütést rendeztek a szabadban, pénteken pedig a csoport egy része együtt fogadta Szombat királynő bejövetelét. Amíg e sorokat írom a Beatles Magical Mistery Tours dallama zeng a fejemben. Varázslatos utazás, amelynek során a zsidó rejtély számos titka tárul majd fel előttük és válhat megoldottá és ismertté számukra. Az utazásról készült képek naponta felkerülnek az internetre és megtekinthetők a www.zsido.com képtárában.
Téma: Izrael

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: