Hírek

Ünnepélyes Tfilin-átadás a Keren Orban

2005-10-21
Megérkeztek a Sholom D. Lipskar rabbi vezette floridai Bal Harbour Sul, és a Yaakov & Chana Weinbaum által adományozott, sokak számára idáig áruk miatt elérhetetlennek tűnt tfilinek Budapestre. A kérelmezők az adományozó előírása szerint vállalták, hogy a vadonatúj tfilineket vallási kötelmeiknek megfelelően, naponta és szabályosan felteszik, majd utána elmondják a napszaknak megfelelő imát. Az első nyolc fecskének a múlt vasárnap Oberlander Baruch és Köves Slomó rabbik ünnepélyesen át is adták a tfilineket. Köves Slomó kézre és fejre felteendő tfilinről tartott előadását gyakorlati bemutató követte. A tfilinrakók a jesiva bóherek segítségével sikeresen birkóztak meg az első nehézségekkel. Oktatásuk az elkövetkezendő hetekben vasárnaponként történik.

Téma: tfilin

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: