Floridában ezek az első mikvék, ahol speciális rámpák, hidraulikus liftek és speciális bevezető szobák állnak a testi fogyatékkal élők számára, hogy méltóságteljesen és örömmel élhessenek a Mikve nyújtotta szolgáltatásokkal. A három új intézmény jelentősen megnövelte a Floridában élő zsidók körében a mikve használatát és ezzel megnyílt számukra a rituális fürdő micvájának teljesítése is. „Idáig a testi fogyatékosok különleges nehézségeket kellett legyőzniük, ha a mikvét használni akarták.” – jelentette ki hét éves projekt vezetője Raphael Tennenhaus rabbi, a Chábád helyettes vezetője. A rituális fürdők felszentelésére a dél-floridai South Broward Chábád éves ünnepi ebédjén került sor, amelyet 28. alkalommal rendeztek meg. A mikvéken kívül itt van még az első Chábád zsinagóga a körzetben, a Hallandale Héber Iskola, a Chai Tots iskolai előkészítő, a Chaya Aydel Szeminárium, valamint a Camp Gan Israel téli és nyári tábor is.
A Mikve Projektet Meir Menachem-Mikvah Israelnek nevezték el a lubávicsi rebbe, Menachem M. Schneerson Yisroel Tennenhaus rabbi tiszteletére, aki nemrégiben hunyt el, de az utolsó hét évben mozgásképtelenségre volt kárhoztatva. Az asszonyok számára készült mikvét Elana Leah-nak nevezték el Elana Kasle-ról, akit korábban egy autó ütött el Hallandale Beach bulváron.

A történelem bekopogott szeptember 6-án a Hallandale Beach-re is. A dél - floridai zsidó közösség három új, testi fogyatékkal sújtottak számára is hozzáférhető rituális fürdőt avatott fel. 









.jpg)
