Bár Izraelben másnap már nincsen ünnep, az ottani hászid szokás pedig az, hogy másnap is megtartják a Tórai Körtáncot mintha a diaszpórában élnének. Így ünnepelnek együtt zsidók a Szentföldön és a diaszpórában is egyszerre, holott a hét hákáfot ideje nem esne egymással egybe. A Chábád zsinagóga és az Óbudai zsinagóga is megtelt erre az ünnepi eseményre. Az esti maariv imát majd a kiddust követő bőséges lakoma után került sor a Tórai körtáncra. Akiknek megadatott, hogy ezen az estén körbevihették a Tórát, az igen nagy megtiszteltetést jelentett számukra.
A hangulat minden egyes körben egyre magasabbra hágott. A bima körül hangos gyermeksereg ment körbe és körbe, miközben a leányok és asszonyok kóser cukorkákat dobáltak a körbe. Hamarosan megindult az eszeveszett verseny a gyermekek között. Büszkén mutogatták egymásnak, ki mennyi cukorkát gyűjtött.
Pénteken az Óbudai Zsinagóga vendégei voltak a Lauder Javne Óvoda gyermekei is. A pénteki körtáncot követően a jelenlévő felnőtteket és gyermeket is felhívták Tórához. Ezzel lezárult a Tóra olvasás, és a hetiszakaszok ezután kezdődnek előröl. Szombaton a Vasvári zsinagógában tórai előadásokat tartottak. Oberlander Báruch rabbi arról tartott előadást, hogy miért tekinthető a Szuka tetejét alkotó kévébe kötött nádak kósernek a Talmud, a Háláchá és Majmonidész szabályai szerint egy olyan állásponttal szemben, amely ezt nem tekinti kósernak abból a megfontolásból, hogy a kévébe kötött nád már állandó tetőalkalmasságnak számítana. Hurwitz rabbi a szentföldi sófárról, míg Faith Asér a Smini Aceret szabályairól tartott érdekfeszítő előadásokat.











.jpg)
