Magazin

Szellem és anyag - ellentétek?

Az ember két lényeges, egymással ellentmondásban álló összetevővel rendelkezik, az anyagival és a szellemivel, amelyek éppúgy összeférhetetlenek, mint az anyag és az energia. Más szóval ez az isteni lélek és az ösztönös lélek, egyszerűbben a jécer tov és a jécer hárá - a jó ösztön és a rossz ösztön - kettőssége. - Oberlander Báruch rabbi írása


Az anyag és a szellem egysége is Purim egyik fo vonása. Hámán eleinte a zsidók szellemi szabadsága ellen intézett támadást. Bölcseink értelmezik így ezt a szakaszt (Eszter 3:2.): "De Mordecháj nem hajtott térdet, és nem borult le" Hámán elott, aki megkövetelte, hogy bálványként imádják, s ezt mindenki teljesítette is, kivéve Mordechájt. Késobb azonban kiterjesztette törekvéseit az összes zsidó - fiatalok és öregek, gyermekek és asszonyok - fizikai megsemmisítésére is. Purim csodájára ezért kell egyszerre szellemi és anyagi szemlélettel tekintenünk: "fénnyel és örömmel, vígsággal és dicsoítéssel" (uo. 8:16.) - ami bölcseink magyarázata szerint szellemi értelmu, vagyis a "fény" a Tóra -, ugyanakkor lakomával, borral ünnepelnünk.
Valójában az egység alapelve a zsidóság lényege, amióta Ábrahám eloször kinyilvánította az egyistenhitet.
Érdemes megjegyezni, hogy a fizikai tudományok fejlodésük elorehaladtával egyre közelebb kerülnek az egység alapelvéhez az anyagi világban is. Az utóbbi években a tudomány fejlodése folytán rájöttek, hogy maguk az alapelemek is az atom alkotórészeibol - elektronokból, protonokból, neutronokból - állnak. Megszületett a felfedezés, hogy az anyag és az energia között kölcsönhatás áll fenn, és egyik a másikba átalakulhat.
A lubavicsi rebbe tanítása szerint ez az embernek Isten szolgálatában való elorehaladására is érvényes. Az ember két lényeges, egymással ellentmondásban álló összetevovel rendelkezik, az anyagival és a szellemivel, amelyek éppúgy összeférhetetlenek, mint az anyag és az energia. Más szóval ez az isteni lélek és az ösztönös lélek, egyszerubben a jécer tov és a jécer hárá - a jó ösztön és a rossz ösztön - kettossége. Ez az összeférhetetlenség azonban csak az Isten szolgálatához vezeto út kezdeti szakaszán jelentkezik, ahogyan az elemek és erok sokféleségének feltételezése is akadályt jelentett eleinte a fizikai világ feltárásában. De ahogyan a tudomány fejlodésével elotérbe került a természet egységessége, ugyanúgy vezet az Isten tökéletes szolgálatára való törekvés az emberi természet lényegi egységének felismeréséhez, a ponthoz, ahol az isteni és az ösztönös lélek egyesül: a jó ösztön átalakítja a rossz ösztönt, és magába olvasztja. Másként nem lehetne egység és harmónia, hiszen a magasztos, pozitív és alkotó erok állandóan harcban állnának a szennyes, negatív, romboló erokkel. Ezért az áhított egységért hirdetik a zsidók: "Halljad, Izrael, Örök Istenünk, az Örökkévaló egyetlen!"
Téma: Purim

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: