Hírek

Sderoti gyerekeket nyaraltat a Chabad

2008-06-13
Napi Zsidó Világhíradó
Ezen a nyáron mintegy százhatvan rászoruló gyermek felejtheti el hosszabb-rövidebb időre a Hamasz terrorszervezet rakétazáporát és nyaralhat európai és észak-amerikai táborokban. A szervezők szerint ez olyan lehetőség, amiről a legtöbben csak álmodhattak eddig.


Mose-Zeév Pizem, a sderoti Chabad-Lubavics igazgatója szerint a városban nincs olyan gyermek, aki valamilyen sérülést ne szenvedett volna a sok éve tartó rakétázás miatt: mentálisan, fizikailag vagy úgy, hogy otthonuk nincs többé, azt a terroristák megsemmisítették.

Pizem és Dan Rodkin rabbi, a massachusettsi Brightonban lévő Shaloh House első embere tíz-tíz gyereket utaztattak egy bostoni és egy New Hampshire-i lubavicsi nyári táborba. A húsz fő azonban édeskevés volt, viszont sikerült megszervezni azt, hogy a kezdeményezéshetz másutt is csatlakozzanak, így az idén száztízen utazhatnak Amerikába és Kanadába, további ötvenen pedig Európába.

Nem egy esetben sokkal többről volt szó, mint egyszerű nyaraltatásról. Chánán Jakubov, aki ott volt a tavalyi táborozók között, egy 2006 novemberi terrortámadásban veszítette el az édesapját, és akkoriban többször hangoztatta, nem kíván nélküle élni. A massachusettsi táborozásnak köszönhette, hogy mélységes gyásza és depressziója valamelyest enyhült.

Az eddigi tapasztalatok szerint a gyerekekre nagy hatással volt a velük táborozó amerikai gyerekek otthonában eltöltött sábesz: ez igazi pszichológiai kezelésnek minősült, és többen azóta is megkövetelik annak megtartását olyan családokban, ahol senki nem volt vallásos.

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: