Közösségi hírek

Sátorváros és Szukoti nagyüzem a Chábád Zsinagógáiban

2010-09-28

Soha ennyi Sátor nem épült a Chábád és az EMIH közösségeiben. Teljes üzemben működtek ugyanis a budapesti Chábád zsinagógák a szukkoti ünnepek alatt, amelyet az imakönyv „örömünk idejének” és a vízöntés ünnepének is nevezi.

Tovább a képgalériába




Kóser sátrak épültek a Tóra szabályai szerint nemcsak a Vasvári Pál utcai zsinagóga udvarán, de a zsinagógával szembeni üres telken is a rendkívüli érdeklődésre való tekintettel. Az izraeli diákok és üzletemberek az ünnepi imákat a Keren Or zsinagógában celebrálták, és utána mentek át a tágas sátorba, amelyet már évek óta a Rumbach Sebestyén utca 8-as szám alatt állítanak fel. Nagy volt az élet a nemrég felavatott Óbudai zsinagógában is, ahol az érdeklődés a régi-új zsinagóga iránt nem lankad. Természetesen az óbudaiak sem maradtak sátor nélkül. A tágas sátrat a zsinagóga hotel felőli oldalán állították fel és túlzás nélkül állítható, hogy a Sátor az ünnepek alatt nem maradt üresen. A vasárnapot persze le kell számítanunk, hiszen a tartós esőzés a Szukoti Karnevált a zsinagóga falai közé tessékelte be. Kóser Sátrat építettek Glitzeinstein rabbi vezetésével a Nagyfuvaros utcában is.

A Chábád közössége ma az Óbudai Zsinagógával újabb hitéleti központtal gyarapodott. Ennek ellenére ez a Vasvári Pál utcai zsinagóga látogatottságán egyáltalában nem érződött. Sőt. Zsúfolásig teltek meg a sátrak. Szukkot előestéjén és szombat este nemcsak az udvaron, de a parkolóban is ki lehetett tenni a megtelt táblát. A sátrakban nem maradt egy talpalatnyi hely sem. Az imaszertartásokban Oberlander Báruchnak, a zsinagóga rabbijának Faith Aser rabbi-jelölt segédkezett. Aser megosztotta a közösséggel, hogy mit kell tudnunk Szukotról. Külön kiemelte a szukoti csokrot és lengetésének jelentőségét. Elmondta, hogy a lulávból, mirtuszból, eszrogból és fűzfaágból álló csokor a zsidóság egységét jelképezi. Az izraelieknél a Rumbach utcában is esetenként 50-150 ember gyűlt össze. Az izraeli közösség az imákat Raskin Smuél rabbi vezetésével a Keren Or zsinagógában tartotta, és onnan csapatostul mentek át a Sátorba, ahol finom ételek és zamatos italok várták őket.

A menü a különböző helyeken felállított sátrakban, nagyjából hasonló ételeket, finom elő- és főételeket tartalmazott. Nagy volt az élet Szukot alatt az Óbudai zsinagógában is. Szukot előestéjén megtelt a zsinagóga és gombostűt sem lehetett leejteni a sátorban. Köves Slomó rabbi az Óbudai Zsinagógában elemezte a Sátor és Szukot ünnepének jelentőségét, illetve hogyan illeszkedik az a Nagy Ünnepek sorába.

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: