Hírek

Régi-új zsidó irányzat született

2004-06-04
A napokban alakult újjá – csaknem 55 éves „Csipkerózsika-álom” után – az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), más néven Statusquo Ante. A közösség vezetője a holokauszt óta az első hazánkban született és felavatott ortodox rabbi, Köves Slomó lett.

A huszonöt éves rabbi szerint az EMIH önálló jogi személyként a Mazsihisz, valamint a Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség mellett a harmadik történelmi zsidó irányzat. – Az utóbbi években kiteljesedő magyarországi zsidó reneszánsz során vált nyilvánvalóvá, hogy a hitélet és a régi gyökerek keresésében a jelenlegi szervezetek nem képesek teljes egészében kielégíteni a magyar zsidóság spirituális igényeit – nyilatkozta lapunknak Köves Slomo. Sajnos nincs ma olyan hitéleti szervezet, amely a teljes zsidósággal aktívan foglalkozna, felkeresné, elérné őket, a hagyományokat autentikus formában bemutatná – fogalmazott a rabbi.

– Nagy meglepetéssel és várakozással értesültünk arról, hogy megalakult egy komoly hagyományokon álló szervezet – hangsúlyozta lapunknak Heisler András. A Mazsihisz elnöke hozzátette: az EMIH vezetői a napokban számoltak be elképzeléseikről. Akkor arra kértük őket, gondolják újra törekvéseiket – fogalmazott. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség elnevezést megtévesztőnek tartjuk, azt a látszatot kelti ugyanis, mintha a magyarországi zsidóság egészét képviselné a szervezet – közölte aggályát Heisler András, aki szerint az új irányzat képviselői nemcsak saját, hanem a zsidó felekezet jelenlegi szervezeti rendszerét is tévesen ítélik meg. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy egy új szervezet azzal kezdi munkáját, hogy megkérdőjelezi a Mazsihisz működésének autentikusságát.
Téma: Köves Slomó

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: