Hírek

Purim buli a Nonsenseben

2008-03-26
Csak a neve volt Nonsense annak a klubnak, ahol március 20-án, csütörtök este több mint fél ezren ünnepeltük Eszter és Mordecháj hősi cselekedeteit. Magyar zsidók és izraeliek, fiatalok és idősebbek, korra, nemre, foglalkozásra és a pillanatnyi hangulatra való tekintet nélkül hallatlan vígassággal töltötték az estét.

A hagyomány előírásai szerint kétszer is elolvastuk Megilát Esztert, finomakat ettünk, és persze ittunk is, ahogyan az erre az alkalomra elő van írva. Nemcsak eleget tettünk a hagyomány parancsának, de az alkalom jó lehetőséget nyújtott arra is, hogy a fiataljaink ismerkedhessenek egymással. Csütörtökön este és péntek délelőtt a Vasváriban a Chábád családi Purimot rendezett, amelyen gyermekek és szüleik együtt emlékeztek a bibliai történetre és olvasták fel az Eszter tekercseket. A purimi szeudára, lakomára a Sábátra való tekintettel, a rabbik otthonában, péntek délben kerítettek sort. Finom falatok és zamatos italok kíséretében ismét sor került Megilát Eszter elmaradhatatlan felolvasására. Vasárnap este utó-Purim keretében.
Téma: Purim

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: