2004-12-22
Az utóbbi hetekben nagy visszhangja volt egy végzetes orvosi hibának, mely egy szegedi kórházban egy tévedésből megműtött páciens halálát okozta. Az eset kapcsán a média és a társadalom különböző fórumain sok vita volt az orvosok és az egészségügy felelősségéről a páciensekkel szemben. A törvényhozók és így a rabbik feladata ilyen esetben a jog álláspontját megvilágítani. A zsidó jog az élet minden területére kitér, és részletesen foglalkozik az orvosok és az egészségügy kérdésével is. Az alábbi tanulmányban a Biblia és a zsidó jog álláspontját foglaltuk össze. Oberlander Baruch rabbi és Köves Slomó rabbi írása
Szabad-e orvoshoz fordulni?
Az orvoslás kapcsán általában felmerül a kérdés: Hagyatkozzunk-e csupán Istenre, amikor egy kór egészségünket támadja, vagy forduljunk orvoshoz? A válasz e kérdésre nem teljesen magától értetődő, bibliai idézeteket vizsgálva ugyanis ellentétesnek tűnő kijelentéseket találunk. A Tóra egyrészt ezt írja [1] : „…nem hozom rád azokat a betegségeket, amelyeket Egyiptomra mértem, mert Én, az Örökkévaló vagyok az orvosod”, illetve „…eltávolítom a betegséget a te körödből” [2] , vagyis első ránézésre az ember gyógykezelését teljes mértékben csak Istenre bízza. Valóban eszerint értelmezték az ókori karaiták [3] ezt a mondatot, és betegség esetén nem is fordultak orvoshoz.
A Biblia ugyancsak megrója Ászá-t, Juda királyát, aki „…betegségében sem kereste az Örökkévalót, hanem az orvosokat” [4] . Jób könyvében pedig ez áll: „Mert Ő sebez, de be is kötöz; tör-zúz, de gyógyít is” [5] .
Ugyanakkor más helyeken a Tóra engedélyezi az emberi orvoslást: A „ha férfiak civódnak, és egyik megüti a másikat… [a kártérítésen túl kötelessége, hogy] gyógyítsa” idézet [6] alapján a Talmud azt mondja [7] : „Az orvos fel van hatalmazva a gyógyításra”.
Ezeket az ellentétesnek tűnő idézeteket lehetne úgy is értelmezni, hogy különbség van a másik ember által okozott sérülés és az égből jövő betegség között. Ugyanis az ember által okozott sérüléssel lehet emberhez fordulni gyógyulásért, de nem így az isteni betegségnél, amelyet csak Isten vehet vissza [8] .
A rabbi és orvos Ábrahám Ibn Ezra (1089–1164), más megoldást talál: ő különbséget tesz belső és külső betegségek között. Míg a külső sérüléseket ember gyógyíthatja, „a belső – emberi szem elől rejtett – betegségeket csak az Isten gyógyíthatja” [9] .
A legtöbb kommentár [10] arra az álláspontra helyezkedik, hogy bármely fajta betegség, vagy sérülés esetén nem elég Istenhez fohászkodni, hanem igenis orvoshoz kell fordulni. Az a bírálat pedig, mellyel a Biblia Ásza királyt rótta meg, csupán azt veti Ásza szemére, hogy egyáltalán nem bízott Istenben, hanem csak kizárólag az orvosi segítségben, miközben a hívő ember számára az orvosi segítség mellett a legnagyobb reményt Isten áldása adhatja [11] .
A Sulchán Áruch törvénykönyv [12] is elutasít minden fent említett különbségtételt, és azt állapítja meg, [13] hogy minden belső betegséget is gyógyítani kell. A következő törvényt mondja ki [14] : „A Tóra megengedi az orvosnak a gyógyítást, sőt, mi több, az ilyen cselekedet vallási kötelesség [15] és az életmentés kategóriájába tartozik. Ezért ha az orvos visszautasítja a segítséget, akkor olybá vétetik, mintha embertársa vérét ontotta volna… Ezzel együtt az ember csak akkor foglalkozzon a gyógyítással…, ha kiváló szakember és nincs rajta kívül nagyobb tudású [16] … és a Bíróság engedélyével gyógyít [17] …”.
Orvosi hibák
A szintén orvos Náchmanidész (1194–1270) szerint [18] nincs szükség magát az orvosi beavatkozást engedélyezni, s így a fent említett „gyógyítsa…” bibliai idézetből levezetett talmudi következtetés csupán az orvosokat akarja biztatni munkájukban, mondván „Az orvos fel van hatalmazva a gyógyításra”. Annak érdekében, hogy „az orvos ne találja azt mondani: minek nekem ez a teher, még akár hibázhatok is, és ezáltal akaratomon kívül egy ember életét oltom majd ki, ezért a Tóra felhatalmazta az orvost a gyógyításra.” „Csupán ügyeljen, ahogy az élet-halál dolgában kell ügyelni, és ne okozzon felelőtlenségből kárt.” [19]
Felmerül azonban a kérdés: mennyire vonható felelősségre az orvos az akaratán kívül elkövetett hibákért. A háláchá ugyanis elismeri, hogy „az ember természetéből adódóan lehetetlen hogy ne hibázzon” [20] , illetve „az orvos hibája, az Örökkévaló akarata…” [21] .
A kérdés két részre oszlik. A kérdés első fele: olyan hibák esetén, amelyeknél a hibából kifolyólag az orvos kárt okoz páciensének, lehet-e kártérítésre kötelezni őt? [22]
A gondatlanságból elkövetett gyilkosság
Károkozás esetén talmudi bölcsek meghatározása szerint [23] : „Az ember mindig felelős (kártérítéssel) tetteiért, legyenek azok szándékosak vagy nem szándékosak, alvó vagy éber ember cselekedetei”. Ez alapján még inkább felvethetjük a kérdést: Lehet-e minden hibáért az orvost hibáztatni, és kártérítésre kötelezni őt?
A kérdés másik fele: ha az orvos akaratán kívül elkövetett hibából egy ember életét oltja ki, felelősségre vonható-e?
A Biblia parancsolatai között az egyik legnagyobb vétek a gyilkosság bűne [24] . Erre a tilalomra komoly feltételek mellett a legsúlyosabb bibliai büntetés, halál jár [25] . A nem szándékosan elkövetett gyilkosságra a Biblia ugyancsak büntetést szab ki, ahogy írva van [26] : „Jelöljetek ki magatoknak városokat, menedék városokul számotokra, hogy oda menekülhessen a gyilkos, aki valakit tévedésből agyonüt.”. Tehát egyértelmű, hogy a Biblia szerint az akaraton kívül elkövetett gyilkosságért is felelős a halált okozó. Kérdés, hogy az orvos által munkája közben vétett hiba ebbe a kategóriába tartozik-e, vagy sem? Lehet-e például az ilyen orvost száműzetésre kényszeríteni tette miatt?
A témát még jobban kifejtve a nem szándékosan elkövetett emberölés kategóriáján belül is három szintet lehet megkülönböztetni [27] :
1. A súlyos gondatlanságból elkövetett gyilkosság, ahol tette súlyossága miatt a vétkes nem kerül száműzetésbe, és így nem kapja meg a „vérbosszuló rokon” [28] előli védelmet.
2. A nem szándékosan, de gondatlanságból elkövetett emberölés, amelyért száműzetés jár.
3. A balesetből történő emberölés, ahol a tettes teljes mértékben fel van mentve, és nincs szüksége a száműzetés által nyújtott védelemre. A kérdésünkre keresett válaszban azt kell meghatároznunk, hogy az orvosi hibák mely kategóriába tartoznak.
Az orvos felelőssége
A válaszunkat meghatározó alapelveket a Sulchán Áruch a következőképp határozza meg [29] : „…Ha a Bíróság engedélye nélkül gyógyított, akkor kötelezve van kártérítés fizetésére. Sőt még akkor is, ha szakértő, és a Bíróság engedélyével gyógyított, de tévedést követett el, és kárt okozott, akkor a földi bíróság kötelezése alól fel van mentve, de az égi bíróság fenyítése kötelező rá nézve [30] . Ha pedig tévedéséből kifolyólag halált okozott, akkor a száműzetés kötelező rá.”
Tehát [31] az olyan szakértő orvos, aki a megfelelő engedélyek birtokában akaratán kívül hibát követ el, a mai gyakorlatban büntetéssel nem sújtható, ugyanakkor az „égi bíróság fenyítése kötelező rá nézve”. Ezt a felállást a kommentárok úgy magyarázzák, hogy földi kötelezettséget „a világ fennmaradása” [32] miatt nem rovunk ki rá, vagyis mivel nem akarjuk, hogy az orvosok féljenek hivatásukat űzni a felelősségrevonástól rettegve.
Ugyanakkor a törvénymagyarázók arra is rámutatnak, hogy bizonyos égi felelőséggel mégis jár az ilyen cselekedet. Ezt azzal magyarázzák, hogy a Sulchán Áruch olyan, akaratán kívül hibás orvos esetéről szól, aki valamilyen szinten mégis felelőtlenül járt el. Például, ha egy gyakori betegségnek tűnő esetnél nem volt eléggé elővigyázatos, és úgy írt elő páciensének hibásan egy szokásos kezelést, hogy külön megvizsgálta volna annak speciális esetét és tüneteit, amivel elkerülhette volna a hibás diagnózist [33] .
A károkozás három szintje
A fentiek alapján a következő három variációt lehet megkülönböztetni egymástól [34] :
1. Ha az orvos akaratán kívül, de súlyos gondatlanság folytán történt a hiba, akkor teljes a felelőssége. Például ha nem vizsgálta meg eléggé a betegség tüneteit, és emiatt tévesen diagnosztizált, majd ebből kifolyólag rosszul kezelte a beteget, vagy még rosszabb esetben, ha a megfelelően diagnosztizált betegséghez például rossz injekciót adott be páciensének [35] .
2. Ha az orvos akaratán kívül, de kisebb gondatlanság miatt követte el a hibát, akkor az ember általi büntetés alól fel van mentve „a világ fennmaradása” miatt, de az égi bíróság fenyítése érvényes rá nézve. Ilyen helyzet az, amikor egy szokásosnak tűnő betegségről kiderül, hogy hibásan diagnosztizálták. (Erről az esetről rendelkezik a fent idézett Sulchán Áruch) [36] .
3. Ha a hiba akaratán kívül történt, és az orvos még csak figyelmetlen sem volt, akkor még égi büntetés sem sújtja, és „nem kell aggodalmaskodnia, hiszen ha a belátása szerinti helyes módon jár el a gyógyítás folyamatában, akkor nem mást, mint Isteni Parancsolatot teljesít, hiszen az Örökkévaló hagyta meg neki, hogy gyógyítson, és a saját belátása kényszeríttette [37] a tévedésre.” [38]
„A bíró nem tehet mást, minthogy benyomásai alapján dönt” – állapítja meg a Talmud [39] , és ugyanez az elv vonatkozik a munkáját becsületesen végző orvosra, aki hasonlóan a bíróhoz, a tapasztalt tünetek, illetve tudása, meggyőződése alapján tud döntéseket hozni. Így minden olyan esetben, ahol az azonos tünetek ismeretében minden valószínűség szerint egy másik orvos is hasonló döntést hozott volna, az orvos hiba esetén fel van mentve a felelőségre vonás alól. Ilyen például az az eset, amikor egy amúgy általánosnak tűnő betegség lelkiismeretes kivizsgálása után is téves diagnosztizálás történt [40] .
Az emberi élet kioltásának három esete
Ha az orvosi műhibából kifolyólag a páciens életét veszti, akkor a fenti elvek alapján megintcsak a felelőtlenség mértéke szerint kell az orvossal szemben eljárni [41] :
1. Ha a hiba közel szándékos, vagy akaratán kívüli, de súlyos gondatlanságból adódott, akkor az orvost meg kell fosztani orvosi engedélyétől „menesszék szakmájából, és válasszon magának másik mesterséget” [42] . Ha ezek után az illető orvos megbánja tettét, és kellő figyelmességgel értékeli és óvja az emberi életet, akkor bizonyos megvonás után visszatérhet szakmájához [43] . Ezen a büntetésen kívül a Rabbik fel vannak hatalmazva arra, hogy más szankciókkal is büntessék az orvost, ha úgy érzik, hogy a büntetés hiányában az emberi élet értéke semmibe veszne [44] .
2. Ha a hiba önszántán kívüli volt, de kisebb gondatlanság miatt történt, akkor a Sulchán Áruch fenti rendelkezése szerint: „a száműzetés kötelező rá.”
A magyarázók szerint azért használja a Sulchán Áruch a száműzetés ma már nem érvényben levő [45] fogalmát, mert ezzel akarja a dolog súlyosságát kihangsúlyozni [46] . A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a száműzetés súlyával egyenlő értékű megtérést kell gyakorolnia [47] .
3. Ha a hiba akaratán kívül történt, és még csak figyelmetlenség sem volt, akkor minden felelősség alól fel van mentve.
Halál esetében természetesen nincsen pénzben való kártérítés [48] , mivel az emberi élet értékét semmiképp nem lehet pénzzel megváltani.
Személyi azonosító karszalagot minden betegnek!
Az egyik oka a sokszor végzetes kimenetelű hibáknak a betegek összecserélése lehet. Sok esetben a szóban forgó beteg kiskorú vagy magatehetetlen öregember, aki még saját magát sem tudja kellően beazonosítani, illetve sok esetben alszik, vagy eszméletlen a páciens a kezelés idején.
A Talmud több helyen foglalkozik felcseréléssel, amikor a téves azonosítás hibát eredményezhet. Ilyen eset például, amikor két gyermeket születésük után kevernek össze, és emiatt a családi kötelékek bizonytalansága folytán több kérdés merülhet fel [49] . Ezek közül az egyik legérdekesebb, ha egy zsidó és egy nem zsidó gyermeket cserélnek fel. Ilyen esetben mindkét gyermeknek be kell térnie a biztonság kedvéért [50] .
A Talmud eseteiből kiderül, hogy a zsidó jog szemében komoly, helyreállíthatatlan következményei lehetnek még két egészséges ember összekeveredésének is [51] , és még súlyosabbak annak, ha két beteg ember személyét cseréljük fel, ahol ez végzetes lehet.
Ebből következtetve a leglogikusabb megoldásnak az tűnik, hogy a több országban használatos karszalag beteg azonosítót érdemes használni, minden kórházi beteg számára. Ezen a karszalagon rajta lehetnek a beteg személyének alap azonosítói, ezzel elkerülve az esetleges felcseréléseket.
Sokan a személyiségi jogok megsértésnek tekintik ezt a módszert, hiszen ez által bárki megtudhatja a beteg legszemélyesebb információit, például titokban kezelt betegségét stb., Sokan ezzel érvelnek a karszalag ellen.
A zsidó jog is tiszteletben tartja a beteg és minden ember személyi jogait, személyes titkait. Ugyanakkor érdemes mérlegelni: összevetni a közösség érdekét a személy érdekével, sőt be kell látni, hogy ez a módszer magának az egyes betegnek is érdeke, amely saját védelmére szolgál. A megoldás olyan beazonosító rendszerben rejlhet, amelyen a beteg neve és alap adatai szerepelnek, ugyanakkor betegsége már nem.
Összefoglalva: az orvosi műhibákról szóló tanulmányban a felelősségre vonás kényes kérdésére adott válasz meghatározásánál két egyenlően fontos de ellentétes elvet kellett szem előtt tartanunk: az egyik oldalról az orvosoknak kedvezőbb az enyhébb a felelősségrevonás, hiszen a túlságosan szigorú szankciók túl nagy felelősséget rónak rájuk. Ugyanakkor a páciensek szempontjából fontos, hogy megmaradjon annak a lehetősége, hogy a kellő esetekben az orvost felelősségre lehessen vonni, mert ennek hiánya nagyban növelné a hibák lehetőségét, és az orvosi figyelmetlenséget.
Tanulmányunkban csupán az irányelveket ismertettük, de a gyakorlatban minden esetet a körülményekhez mérten kell vizsgálni, a szándékot, az eset hátterét, és a hiba jellegét külön-külön szem előtt tartva. A részletek eltérésének függvényében az egyes esetekben a felelősségre vonás mértéke is változó lehet.
[51] A mai háláchikus törvényhozók sokat foglalkoznak azzal, hogy a vérvizsgálat vagy esetleg DNS által megállapított családi kötödés érvényes-e a zsidó jog szemszögéből. Lásd Encyclopedia of Jewish Medical Ethics I., 4–6. old.
Eddigi hozzászólások: 10
Szóljon hozzá!
Témához kapcsolódó anyagok:
Cimkék:
hanuka; Népszabadság