Hírek

Oberlander Báruch 40. születésnapja

2005-12-23
Zsúfolásig telt a Vasvári Pál utcai zsinagóga Oberlander Báruch rabbi 40. születésnapjára, aki már így hivatalosan is bölcsnek számít. Betöltötte a negyvenet és ez a kor már a Talmud szerint bölccsé avathatja annak viselőjét.

Az ünnepelt előadásában meg is ragadta a kulcsszavakat. Tanítás és tanulás, az ami bölccsé avathatja az embert. Ez az a két, egymáshoz szorosan tartozó tevékenység, amely Oberlander Báruchot összekapcsolta azokkal az emberekkel, akik ez ünnepi alkalomra megjelentek. A Chabad vezető rabbija a tanulás fontosságát hangsúlyozta és emelte ki a zsidó életben. Mindazok, akik az ünnepségen megjelentek, köztük Olti Ferenc, Kozma Gyuri, Salát Anna, Maleczky Miklós, Heisler András, Walfisch Péter és családja és sokan mások részben Báruch tanítványai is voltak, vannak és lesznek. Zoltai Gusztáv a Mazsihisz ügyvezető igazgatója dísztáviratot is küldött.

Oberlander rabbi most nemcsak egy új imakönyvön dolgozik, de Tóra (Mózes öt könyve) egy új kétnyelvű kiadását tervezi. A héber-magyar nyelven megjelenő szent szöveg mellett először, Rási kommentárjai is meg fognak jelenni. A közösség emlékezetes születésnapi ajándékul új számítógéppel lepte meg tanítómesterét. Az imakönyv és a bibliafordítás már az új számítógépen készülhet el.
Téma: Oberlander Baruch

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: