Obama állítólag biztosította Abbaszt, hogy "együtt kíván vele dolgozni partnerként, hogy a tartós békét megteremtse a térségben" – közölte Abbasz szóvivője Nabil Abu Rudeina.
Obama azt is elmondta Abbasznak, hogy ő az első külföldi, akit felhívott mióta esküt tett. Olmert röviden tájékoztatta Obamát Gáza státuszáról. Kifejezte reményét, hogy sikerül megakadályozni a fegyvercsempészést Egyiptomon át és ez megteremtené a béke lehetőségét a palesztinokkal. Obama és külügyminisztere Hillary Clinton eltökélt abban, hgy azonnal hozzákezdenek a béketeremtéshez. Obama egyébként már a beiktatási szövegében is jelezte, hogy új, tiszteletreméltóan fog a moszlim orzságokkal foglalkozni a kölcsönös érdek alapján.
Obama egyébként már ezen a héten elküldte űj, közel-keleti megbízottját Gheorge Mitchellt, aki el van szállva attól, hogy Észak-Irországban már egyszer sikerült békét teremtenie. Most azt hiszi, hogy minden konfliktus megoldható. Korábban 2001-ben Mitchell-nek volt egy sikertelen, ám de nem bíztató kísérlete. Valószínűleg most sem jár majd eredménnyel.
Az eddigi előjelek Obamát illetően nem jók. A tény, hogy először Abbaszt hívta az összes külföldi vezető közül, ez intő jel. Obama moszlimként született, de aztán keresztény hitre tért. Így a moszlimok szemében hitehagyó, aposztata. Obama mindent elkövet majd, hogy ezt a vádat lerázza magáról. Ez valószínűleg sokba kerül majd Izraelnek.

Barack Husszein Obama elnök a beiktatás másnapján két vezetőnek telefonált. "Ez az első telefonom egy külföldi vezetőhöz, órákkal azután, hogy átvettem a hivatalomat.” - idézték Obamát, amint Abbaszhoz telefonált. Obama csak később hívta Ehud Olmert kormányfőt, aki közölte vele, hogy a beiktatási beszéde nagy hatást gyakorolt rá. 









.jpg)
