A kérdés akörül forgott, hogy kit hívtak meg a rendezvényre és kit nem. Ám az kétségtelen, hogy hagyományt teremtett. Addig csak egyszerűen meggyújtották a Hanuka fényeit. Bush elnök volt az első, aki a Fehér Házban komoly ünnepséget rendezett. Obama állítólag „csak” 550 vendéget hívott, szemben Bushsal, aki 800-at és a meghívó is csak „Ünnepségre”, nem „Hanukára” szólt. Legalábbis néhány vendég erről panaszkodott. Az ajándék azonban, amit a vendégek kaptak, már Hanuka, a Fény ünnepe alkalmából járt nekik. Minden élelem, ami az ünnepségen volt szigorúan megfelelt a kósersági előírásoknak. A Fehér Ház konyháját erre az alkalomra szigorúan kikóserolták. Obama 20 percig tartózkodott a bulin. Obama hanukai üzenetében a társadalmi igazságosságról beszélt.
„A zsidók a hanukai gyertyákat békében, az üldöztetések idején, koncentrációs táborokban, gettókban; háborús zónákban és ismeretlen országokban is meggyújtják.” – jelentette ki. „A fényeik inspirálnak bennünket a reményeken túli remények felé, higgyünk abban, hogy csodák lehetségesek még a legsötétebb órákban is.”
Nem ez volt a főváros egyetlen Hanukai gyertyagyújtása. A fő Chábád eseményen, amelyen meggyújtották a nemzet Menóráját december 13-án Rahm Emmanuel, Obama kabinetfőnöke elnökölt. Semtov rabbi nőknek, gyermekeknek és egyetemi hallgatóknak a George Washington Egyetemen levő Chábád központban tartott Hanukát, de ünnepi gyertyagyújtás volt a Kongresszusban és a Honvédelmi Minisztériumban is. A Capitol Hill-en december 15-én elsősorban a „Kongresszusi Zsidó Fórum”, a Kongresszus zsidó tagjai vettek részt. Előtte még megszavazták az Irán elleni szankciókat, majd 10 perccel később a Kongresszus Mansfield–termében a hanukai gyertyagyújtásra siettek. A pentagonban a Chábád Lubavics szervezte a gyertyagyújtást december 16-án, még a Fehér Házbeli parti előtt. A Pentagonban Norton Schwartz tábornok, a Légierő vezérkari főnöke elmondta, hogy mennyire büszke lenne az apja, ha láthatná, hogy a katonai karrierje és a zsidó neveltetése hogyan kapcsolódik össze. Az izraeli, bahreini és a marokkói katonai attasék együtt fényképeztették magukat Schwartz tábornokkal.











.jpg)
