2009-02-18
.jpg)
Dr Köves Slomó rabbi
Élet és irodalom * 2009. február 13.
A történelem sötét korszakaira leginkább azért kell emlékeznünk, hogy kellő tanulságot levonjuk a jelenben, hogy igyekezzünk kerülni a történelem hibáinak ismétlését. A holokauszt-emléknap idején azon kell elgondolkodnunk, hogy mi a kiváltó oka a vissza-visszatérő értelmetlen gyűlöletnek. Mi az oka annak, hogy hajlamosak vagyunk saját fájdalmainkat és hibáinkat mások számlájára írni. Meg merem kockáztatni azt a feltételezést,hogy az olyan gondolatrendszer, amely tökéletes jókra és teljesen rosszakra osztja a világot, magában hordozza annak veszélyét, hogy a velünk született önszeretetből megfosszon bennünket az önkritika és az önvizsgálat legkisebb lehetőségétől is.Ha pedig nem is feltételezzük, hogy esetleg mi is elkövethetünk hibákat, esetleg a dolgok rossz menetét nem másban, hanem saját magunkban kell keresnünk, akkor szinte biztos, hogy valaki másban, egy könnyen feláldozható bűnbakban üldözzük majd sorsunk szerencsétlenségének az okát.
Pedig nagyon fontos az önkritika. A személyes és kollektív történelmünkben mindig csak az képes a válságokat túlélni, aki magában keresi a hibákat, és azokat kijavítva képes a következő küzdelemben felülmaradni.
A zsidó hagyomány és tanítás alapja az önkritika. Izrael népe a mai napig naponta háromszor megemlíti őshazájából való száműzetését, melyért nem a rómaiakat, hanem egyedül saját magát hibáztatja: "bűneink miatt száműzettünk országunkból". A tudás alapja is az önkritika. A zsidó bölcselet alapműve, a
Talmud elmeséli, hogy mikor a híres bölcs, Jochanán rabbi elvesztette állandó "vitapartnerét", nagyon sajnálkozott, ugyanis nemtalált magának olyan tanulopárt, aki elegendő kérdést és ellenvetést tudott volna érvelései ellen felhozni.
Ha tehát felmerül a kérdés: milyen jelentősége van ma a holokauszt emlékének, a válasz egyszerű. Következtetéseket kell levonni. Önvizsgálatot kell tartanunk, legyünk bánnelyik oldal leszármazottai is. Nem azért, mert bánnennyire is a mi felelősségünk lenne a közel hetven éve történtek, hanem azért, mert önkritikánkkal biztosíthatjuk, hogy soha többé ne fordulhasson elő hasonló.
És hogy miért tartom ezt éppen az idén lényegesnek? Válságban vagyunk, és ilyenkor még fontosabb az önvizsgálat.
Körülbelül egy évvel ezelőtt abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a
Magyar Hírlap
szerkesztősége a 2008-as Biblia-év alkalmából felkért, hogy - keresztény teológusokkal felváltva, egy éves sorozat keretében - különböző bibliai történetek klasszikus zsidó értelmezését mutassam be. A kezdeményezést kifejezetten példamutatónak találtam, és nagyon hamar igazolódott is számomra a dolog haszna. Többen is megkerestek, és elmondták, milyen nagy hatással volt rájuk a sorozat keretében megjelent pár írás,
Bibliából merített életviteli útmutatás. Később azonban azzal kellett szembesüljek, hogy a lap olyan antiszemita és rasszista publikációknak enged teret, amelyekkel nem tudok szerzőtársi közösséget vállalni. A bibliai sorozat így sajnos részemről megszakadt.
Ettől függetlenül- más médiumokhoz hasonlóan - továbbra is mindig választ adtam az említett újság megkeresésére, bármilyen zsidó ügyről is volt szó, ugyanis lényegesnek tartom, hogy olvasóiknak ne a fent említett. publikációkbóllegyen az egyetlen benyomásuk a zsidóságról. Az emberek tudatlanságát kihasználó, demagógiával gerjesztett gyúlöletek egyetlen ellenfegyvere a nyitott párbeszéd és információadás.
Egy pár napja azonban az
MH egy kollegája megkeresett, és arra kért, hogy a holokauszt-emléknap alkalmából mondjam el, "Miért fontos ez a nap?" és " Milyen jelentősége van a mai világban? A kérdésekre válaszolva elmondtam volna, mennyire nagy felelőssége van a sajtónak is a gyúlöletkeltésben. Így a
Magyar Hírlapnak is, amely olyan publikációknak enged teret, amelyek boldogtalan időket idéző logikával vezetik le például, hogy a "zsidók mohósága a felelős a jelen gazdasági válságért", vagy egyenes összefüggést látnak Hanuka ünnepe és a gázai fegyveres konfliktus között. Ezen a ponton azonban megszakította az újságíró a fejtegetésemet. Kiderült, hogy ezt már nem lehet.
Meg vagyok róla győződve, hogy a
Magyar Hírlap szerkesztősége nem táplál antiszemita érzelmeket. Abban is egészen biztos vagyok, hogy olvasótáborának 99 százaléka ugyancsak nem zsidógyűlöló. Az is meggyőzódésem, hogy a magyar parlamenti pártokat sem az különbözteti meg egymástól, hogy melyik "inkább antiszemita", és ami talán a legfontosabb, a magyar emberek túlnyomó többségét - a média és politika által gerjesztett hangulat ellenére - nem különösebben izgatja a "zsidóügy", nem antiszemiták, és nem az antiszemitizmus, vagy azzal szemben a "zsidópártiság" mentén határozzák meg identitásukat és világképüket.
De meggyőződésem, hogy az egészséges társadalom része a párbeszéd, a kritika és az önkritika, A
Magyar Hírlap azonban valami miatt fél. Fél saját hasábjain önmagáról kritikai sorokat megjelentetni, Talán azt gondolják, hogy olvasóikkal így hitethetik el a tökéletes hitelesség képét, vagy attól tartanak, hogy a kritikai sorok folytán az olvasók elbizonytalanodnak, és soha többet nem veszik meg az újságot?
Mit ér egy tucat kritikát is megfogalmazó, véleményformáló sajtótermék, ha saját magát nem engedi kritizálni?
A
Magyar Hírlapban mindenról és mindenkiről lehet kritikát mondani csak a
Magyar Hírlapról nem? Kár...vagy mégsem? Legalább választ kaptunk arra a kérdésre, hogy "mi ennek a napnak a jelentősége a mai világban". Hogy mi? Kérem szépen, az önkritika.
Régi zsidó tanítás: "Szeresd a kritikát, mert az állít az emelkedettség csúcsaira".
Eddigi hozzászólások: 44
Szóljon hozzá!
Témához kapcsolódó anyagok:
Cimkék:
Holokauszt
.jpg)
