A szépen megterített asztalra három pászkát (maceszt) teszünk, és rájuk az óramutató haladásának irányában egy kemény tojást és egy csontos húst, rendszerint csirkenyakat. A kettő között reszelt torma, a tojás alatt van a "kárpász" (egy fej hagyma vagy főtt krumpli) helye. Evvel szemben legyen a chároszet (reszelt dió, alma és körte keveréke egy csepp borral leöntve), lent, a tál alján, pedig még egy adag torma. Szokás a tálra üvegtálkában sós vizet is tenni. Mindegyik étel az ünnepnek és történelmi hátterének egy-egy mozzanatát jelképezi.
Mindenkinek négy pohár bort – vagy mustot, esetleg szőlőlevet – kell innia a széderestén. A széder lényegét a Hágádá meséli el: az egyiptomi rabszolgaságból való peszáchi szabadulást, a zsidó törzsek néppé emelkedését. Fontos, hogy a gyerekek is megértsék ezt, hisz a zsidó nevelés lényege: "...beszéld el fiadnak...".
Megtöltjük az első poharat, mindenki feláll és a széder rendezője, a vendéglátó házigazda elmondja az ünnepi áldást, a kidust. Fontos, hogy mindenki előtt legyen olyan nyelvű Hágádá-fordítás is, amit ért.
Kidus után megisszuk az első pohár bort, majd a házigazda kezet mos, a kárpászból (krumpli vagy hagyma) egy keveset sós vízbe márt, elmondja rá az áldást ("Boré pri háádámá"), eszik belőle, és oszt a többieknek is.
Ezután a három pászka közül a középsőt kettétöri, a felét a helyén hagyja, a másik felét pedig eldugja úgy, hogy a kisebb gyerekek ne vegyék észre: ezt hívják áfikomannak; erről később még esik szó.
Ezek után a házigazda felemeli a szédertálat, és hangosan, tagoltan mondja a "há láchmát": "Íme, a keserűség kenyere, amit őseink ettek Micrajimban... jövő évben szabadok..." Itt megtöltik a második poharat, és a jelenlévők közül a legfiatalabb elmondja a "Má nistáná?-t", vagyis megkérdezi: "Miben különbözik – má nistana – ez az éjszaka az év többi éjszakájától?"
Az ötödik fiú
A házigazda válaszával ("Rabszolgái voltunk Fáraónak") kezdődik a Hágádá, a peszách történetének elbeszélése, az est lényege. Van, ahol a házigazda olvassa fel hangosan, magyarázatokkal, máshol minden résztvevő felolvas egy-egy részt. A négy fiúról szóló hasonlat a zsidó nép különböző csoportjait mutatja be: az egyik a bölcs, a tanult Talmud-tudós, a másik az önző rosszcsont, a "gonosz", akit csak a saját hasa érdekel, a harmadik az együgyű, balga, akit könnyű "palira venni", míg a negyedik a "csöndes többség", amely "még kérdezni sem tud", a mindenkori tömegtájékoztatás áldozata, az "ajlem-gojlem". Manapság van egy "ötödik fiú" is, aki egyáltalán nem vesz részt a széderen, mert kirándulni ment Törökországba... Ő is zsidó, neki is mellettünk van a helye. Aztán fennhangon szólunk az isteni ígéretről, mely megtartott máig, s tovább meséljük a Hágádái elbeszélést a rabszolgaságról, a tíz csapásról, amely után a Fáraó elengedte a népet; a kivonulásról, amelynek útja a szabadsághoz vezetett. Családi hagyományok szerint változó énekbetétek is tarkítják a szöveget, majd megemlítjük a pászkát – a maceszt – és a keserű gyökeret (máror), aztán a dicsóítő ének (hallél) után újra elmondjuk az áldást a második pohár borra, melyet már hátradőlve, mint a szabad emberek, iszunk ki. Ezután kezet mosunk, áldást mondunk a pászkára, a márorra, majd a "Hilél-féle szendvics" (koréch) következik: pászka reszelt tormával – s végül jön a vacsora.Mit ér az áfikoman?
Magyarországon az ünnepi vacsora fénypontja a "knédli", vagyis a maceszgombóc szokott lenni; mások halachikus szempontok miatt eltekintenek ettől.
Közben az egyik gyerek megtalálja és elcseni az áfikomant, a korábban eldugott, kendőbe takart pászkadarabot, és addig nem adja vissza, míg ígéretet nem kap valami ajándékra – márpedig az afikoman nélkül nem lehet a szédert befejezni. A gyereknek tett ígéretet be kell tartani: nem úgy van ez, mint a felnőtteknél...
Vacsora után megtöltjük a harmadik poharat borral, elfogyasztjuk az afikomant, és elmondjuk az asztali áldást ("bencsolunk"). Megisszuk a harmadik pohár bort, majd kinyitjuk az ajtót – jelezve, hogy az Őrizet Éjszakáján nem félünk semmitől és senkitől –, és elmondjuk az Öntsd haragodat... kezdetű imát.
Ekkor megtöltjük a negyedik pohár bort, valamint egy külön poharat (serleget) Illés próféta tiszteletére. Befejezzük a Hágádát, s a végén elmondjuk: "lesáná hábáá b'Jerusalajim" – "jövőre Jeruzsálemban" – és kiisszuk a negyedik pohár bort.











.jpg)
