Hírek

Milyen egy zsidó esküvő?

Rabbinövendék az esküvői kiállításon

2012-01-19
A Kongresszusi központban január 15-én rendezték meg az Esküvő kiállítást. A különböző szolgáltatók mellett idén különböző, a témával kapcsolatos előadásokon is részt vehettek az érdeklődők. Az egyik programon különböző vallások képviselőit szólaltatták meg, hogy bemutassák közösségük esküvői szokásait.

A zsidó házasságkötés bemutatására Faith Aser rabbijelöltet kérték fel. Húszperces előadásában Aser beszélt a chátunát (esküvőt) megelőző eseményekről, a különböző résztvevők szerepéről, és magáról a szertartásról. Kitért a részletek jelentőségére, például a menyasszony arcát rejtő fátyol, vagy a pohártörés okára és céljára. Elmagyarázta a ketuba (házassági szerződés) szerepét és fontosságát, valamint a benne foglaltak jelentését is. Végül válaszolt az érdeklődök témával kapcsolatos kérdéseire is. A zsidó esküvő részleteiről bővebben olvashat honlapunkon, a zsido.com-on.

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: