Médiában

Megvertek egy zsidó férfit a Dohány utcában

2009-07-09
2009. július 8., szerda 14:07

Három férfi hazáig követett, majd megvert egy zsidó származású férfit június 30-án éjszaka a Dohány utcában. A rendőrség közösség tagja elleni erőszak miatt nyomoz, zsidó szervezetek szerint megszaporodtak a hasonló támadások.

Közösség tagja elleni erőszak miatt nyomoz a rendőrség, miután a BRFK szerdai tájékoztatása szerint június 30-án éjszaka három férfi megvert egy 27 éves zsidó származású férfit a VII. kerületi Dohány utcában. A férfi a sérüléseiről orvosi látleletet készíttetett, ezek alapján nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

A rendőrség sajtóosztályán csak annyit közöltek, hogy nem véletlenül közösség tagja elleni erőszak, és nem csak testi sértés miatt nyomoznak, azonban nem pontosították, hogy milyen származásra utaló megjegyzést tettek a támadók.

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija elmondta, a támadók az áldozatot hazáig kísérték, majd a kapualjban megkérdezték tőle, hogy zsidó-e, és az igen válasz után neki ugrottak. A vezető rabbi hozzátette, hogy személyes tapasztalatai szerint is több hasonló atrocitás történt az utóbbi időben, nemrégiben őt és családját is érte szóbeli támadás az utcán.

Az eset kapcsán az EMIH közleményt tett közzé, amely szerint az utóbbi hónapokban egyre inkább romlik a közbiztonság Magyarországon, a gyűlöletkeltés szóbeli formái pedig egyre többször tettlegességgé fajulnak. A közlemény szerint eddig a társadalmi feszültségeket kihasználó politika erőszakosságának elsősorban a roma kisebbség volt kitéve, az utóbbi hetekben azonban több zsidóellenes atrocitás is történt.

Az EMIH a történtek miatt levélben fordult Bajnai Gordon miniszterelnökhöz, amelyben kérik, mindent tegyen meg annak érdekében, hogy a közbiztonság minél hamarabb helyreálljon és az erőszakot alkalmazók ne érezzék, hogy bármit megtehetnek.

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: