Médiában

Meggyújtották az utolsó mécsest hanuka ünnepén

2007-12-12 MTI OKM

Az utolsó mécsest is meggyújtotta Horváth Ágnes egészségügyi miniszter és Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára hanuka ünnepén Budapesten kedden az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és a Chabad Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület által rendezett ünnepségen, ezzel jelezve az ünnep végét.



Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter levélben üdvözölte a hanukát ünneplőket. Megjegyezte, hogy a rendszerváltás óta a zsidó kultúra reneszánszát éli Magyarországon, és egyre többen vállalják zsidó identitásukat. Üzenetében utalt arra, hogy a Makkabeus zsidó felkelés görög elnyomók elleni sikere - amelyre visszavezethető a hanuka ünnepe - nélkül ma valószínűleg nem létezne zsidó-keresztény kultúra.


Az ünnepségen Horváth Ágnes egészségügyi miniszter a parlamentben zajló egészségbiztosítási vitáról beszélt, melynek kapcsán reményének adott hangot, hogy a módosított törvény eredményeként a társadalom minden tagja egyenlő eséllyel indul majd az egészségügyi ellátásban.


Arató Gergely szólt arról, hogy az oktatási tárca célja a tanulmányi szabadság megteremtése. Szó esett arról is, hogy az oktatáshoz a zsidóság ragaszkodott a görög uralom alatt is, amikor a gyerekek játékba rejtett betűkön keresztül tanultak meg írni-olvasni, és titokban tanulmányozták a Tórát.


A hanuka nyolc napján az utolsó napon kívül a mécseseket Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Steiner Pál, a fővárosi közgyűlés szocialista frakcióvezetője, Aliza Bin-Noun, Izrael magyarországi nagykövete, Kóka János, az SZDSZ parlamenti frakcióvezetője, Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter, Tarlós István, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-frakcióvezetője és Eran El-Bar, a Szochnut elnöke gyújtotta meg.


Hanuka ünnepe annak az időszaknak állít emléket, amikor a görög uralom a zsidó népet a vallása miatt üldözte. Miután a zsidók leverték az elnyomó hatalmat és szentélyüket megtisztították, újra felszentelték a jeruzsálemi templomot. A mécseseket meggyújtották. Ezt isteni csoda övezte: a rendelkezésre álló egy napi olaj nyolc napig égett.


A nyolc ágú hanukkián naponta egy-egy gyertyával többet gyújtanak meg. A lángok az emberek közötti megbékélést és szeretetet jelképezik és a szabad vallásgyakorlatot is szimbolizálják. A hanuka időszaka alatt sem böjtölni sem gyászolni nem szabad, ilyenkor a család tagjai megajándékozzák egymást, és közös játékkal töltik az idejüket; a legkedveltebb játék a trendedli nevű pörgettyű, amelynek négy oldalán négy héber betű található.


(MTI)

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: