A baloldal és a jobboldal összefogását sürgette a szélsőjobboldali veszély ellen a miniszterelnök a Parlamentben, ahol a magyar-zsidó együttélésről rendeztek konferenciát. Bajnai Gordon kijelentette: közéleti karanténba kell zárni a szélsőségeket.
"Nem hiszek tehát a kollektív bűnösségben. Önök nem felelősek a tegnapért, de felelősek azért, amit a múlt emlékével tesznek" - jelentette ki Elie Wiesel.
A magyar származású Nobel-díjas író maga is átélte a holokauszt borzalmait. Arról beszélt, hogy a gyűlölködők, a rasszisták szégyent hoznak Magyarországra. A Nobel-békedíjas író szerint törvénynel kellene büntetni Magyarországon a holokauszt tagadását.
"Az egyik legnagyobb hibánk, nekünk, demokratánknak, jobb- és baloldaliaknak, hogy hagytuk az antifasizmus ügyét a politikai versengés és szembenállás egyik újabb frontjává válni" - mondta el Bajnai Gordon.
A kormányfő szerint minden lehetséges és alkotmányos eszközzel küzdeni kell azért, hogy a szélsőségesek ne jelenthessenek veszélyt senkire. Bajnai Gordon azt mondta:ez nem csak a kormány, hanem valamennyi politikus és polgár felelőssége is.
Balogh Zoltán, fideszes képviselő szerint mi a gyógyító emlékezésben vagyunk érdekeltek. "Egy olyan Magyarországban, ahol hite, vallása, faja, kisebbségi mivolta miatt senkinek nem kell félnie, mert megvéd az állam, mert megvéd a közösség ereje" - tette hozzá a politikus.
Az emberi jogi bizottság elnöke azt mondta: a holokauszt teljes megértéséhez a legfontosabb feladat egymás emberi méltóságának tiszteletben tartása.
Szerző: PJ












.jpg)
