Médiában

Magyar hozsannák

2007-06-27 Izsák Norbert HVG

Több magyarországi egyház képviselője is örömmel üdvözölte a katolikus autós tízparancsolatot, de azért néhányan némi kritikát is megengedtek maguknak. "Nem a Vatikán találta föl a spanyolviaszt" - jegyezte meg például Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség elnöke a HVG megkeresésére. A muszlimok például minden utazás (ami lehet akár csak egy liftút is) megkezdése előtt elmondanak egy speciális imát, amiben Isten áldását kérik. Bolek szerint egyébként nem kell ahhoz külön vallási határozat, azaz fatva, hogy a híveket körültekintő vezetésre buzdítsák, mivel szerinte az erkölcsös muszlim élethez az is hozzátartozik, hogy az ember vezetés közben (is) vigyáz a társaira.



Hasonlóan érvelt Bogárdi Szabó István dunamelléki református püspök, aki szerint a vezetésben is a jézusi aranyszabály a mérvadó, vagyis a sofőrnek is akként kell vezetőtársaival cselekednie, ahogyan azt embertársaitól elvárja. Ez nemcsak azt jelenti, hogy tanácsos másokat beengedni maga elé, de azt is, hogy ha ő átmegy a piroson, számítania kell arra, hogy mások szintén elévághatnak a tilos jelzés ellenére.

Mireisz László, a Tan Kapuja Buddhista Egyház vezetője is örült a katolikus közlekedési útmutatónak, ám azt azzal egészítette ki a HVG-nek, hogy a buddhisták a tudatos létezést tanítják, aminek az is része, hogy az ember - gyaloglás, biciklizés vagy autóvezetés közben egyaránt - az útra figyeljen és ne máson gondolkodjon. Ami a vezetés közbeni imádkozást illeti, a buddhista vezető szerint az csak akkor javallott, ha segít a tudatosabb és éberebb vezetésben, ha azonban elvonja a sofőr figyelmét, akkor kerülendő - ezért Mireisz a buddhista híveket kifejezetten eltanácsolja a volán mögötti elmélyült meditációtól.

Az útra való koncentrálást már a legkorábban keletkezett bibliai könyvek is tanítják - szögezte le Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija a HVG-nek. Józsué könyvében az egyik passzus szerint minden ember kötelessége a maga lelkére vigyázni, amit több tudós rabbi úgy magyaráz, hogy nem szabad senkinek veszélybe sodornia a maga életét. Így aztán - mondják modern zsidó törvénymagyarázók -, mivel a KRESZ a közúti veszélyek elkerülése érdekében született meg, aki megszegi a szabályait, olyan súlyos vétket követ el, mintha a Tórát szegné meg.

Fabiny Tamás, az evangélikus egyház északi egyházkerületének püspöke is jónak és vállalhatónak tartja a katolikus kezdeményezést. Azt azért hozzátette, hogy fontos a közlekedésre is alkalmazni Luther Mártonnak az úgynevezett kettős kormányzás elvéről szóló tanítását. E szerint el kell választani egymástól a vallási és a társadalmi szférát, vagyis - vonja le a következtetést a püspök - vezetés közben fontosabb a KRESZ-t betartani, mint például a miatyánkot ismételgetni. Igaz, a protestáns teológus azt mindenkinek ajánlja: bátran imádkozzon azért, hogy legyen ereje betartani a közlekedési szabályokat.

IZSÁK NORBERT

Téma: Oberlander Baruch

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: