Már több hete ünnepi lázban égnek a Bét Menachem Zsidó általános iskola növendékei. Előbb Purim ünnepére készültek, most pedig már Pészach ünnepi levegője lengi körül a fiatalabb nemzedéket.
Az iskola alsó tagozatos tanulói Oberlander Báruch rabbi szakavatott és tudós irányításával az Eszter könyve eredeti héber szövegének részletes tanulmányozásával készültek elő Purimra. Elolvasták, magyarra fordították és értelmezték a bibliai Eszter tekercs első hat fejezetét a hagyományos talmudi kérdez - felelek módszerrel. Ebben nagy segítségükre volt a Rási-kommentár. A több mint 2300 éves történet máig ható tanulságait összegezték az iskola padjait mindössze néhány éve koptató diákok.
Purimot követően pedig már irány Peszách. Diákjaink most a Hágádát tanulmányozzák, az egyiptomi kivonulás és a csodálatos megmenekülés történetét. Ne csodálkozzon senki, ha a leggyakrabban elhangzó kifejezés ma így hangzik: „Ma nistáná…?” A gyermekek most azt tanulják, hogyan zajlik a hagyományos Széder este, mire kell a legfiatalabbaknak rákérdezni, mit, miért és hogyan eszünk és iszunk ezen az estén? Az ünnepi izgalmak mellett sem felejtkezhetünk el a prózai dolgokról.
A Gán Menachem Zsidó Óvodában lezárult az iskolai előkészítő osztályba való jelentkezés. A tavaly indult új kezdeményezés sikerének köszönhető, hogy a mechina osztály hamar megtelt. Bár Magyarország egyetlen héber nyelvű óvodájába még április elsejéig be lehet iratkozni, a férőhelyek már csak korlátozott számban állnak rendelkezésre. Nem szabad halogatni a jelentkezést, mert aki idejében nem kap észbe, előfordulhat, hogy a gyermeke lecsúszhat a felvételről.











.jpg)
