K: Mi a Hanna Klub célja?
V: A Klub zsidó nők számára alakult. Rendezvényeinken közel 100-an jelennek meg rendszeresen. Tagjaink életkora 20 és 60 év között változik, többségében középkorúak. Ám időről-időre néhány idősebb vagy éppen fiatalabb hölgy is meglátogat bennünket. A Klubot rebbecenekből (rabbinékból) és az EMIH vezetőkből álló szervező bizottság irányítja.
K. Mi köré szerveződnek a találkozások?
V: Havonta-öthetente az egyes zsidó ünnepek alkalmával, rendszerint vasárnap esténként gyűlünk össze ünnepélyes keretek között. Hölgyeink a rebbecenek előadásából tájékozódhatnak az egyes ünnepeknek nemcsak a vallási-történeti jelentőségéről, de arról is, hogy az ünnep milyen feladatokat ró a zsidó nőkre-anyákra. A következő rendezvényünkre a Purim alkalmával Ádár hó 12-én/március 12-én kerül sor. Előadás lesz a Purimról, valamint felolvassuk Eszter Könyvét a Tórából. Az ünnepi vacsorát követően játszunk, tombolára is sor kerül. Aki tombolajegyet vásárol, az ajándékokat nyerhet. A tombolajegyekért kapott összegből fedezzük az ünnepi együttlét költségeit.
K: Milyen előadásokat szerveznek?
V: Az előadások egy része a zsidó élettel, a kóser háztartással, házassággal és válással foglalkozik. De szerveztünk az utóbbi időben nőgyógyászati, kozmetikus és szakácsművészeti foglalkozásokat is. Ma már egy nagy család vagyunk, az igazság az, hogy tagjaink szívesen járnak hozzánk.
K: Miből működik a Klub?
V: Adományokból, önkéntes munka- és vagyoni felajánlásokból fedezzük költségeinket.
Köszönöm a beszélgetést.
B.L.











.jpg)
