Médiában

Lomnnici és Kiss gyújtott gyertyát hanuka második napján is.

2006-12-17 MTI Magyar Hírlap

Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter gyújtotta meg a hanuka első és második gyertyáját szombaton a budapesti Nyugati téren.



A zsidóság egyik legnagyobb ünnepének kezdetén a szervezők felolvasták a miniszterelnök és a főpolgármester ünnepi alkalomból írt levelét.

"Jó olyan ország polgárának lenni, ahol mindenki természetesen éli meg saját kultúráját és ugyanígy fogadja el másét is. Csak így lehet teljes egy közösség, egy társadalom és csak így lehet teljes Magyarország" - írta az ünneplőknek Gyucsány Ferenc.

Demszky Gábor a szolidaritás, az egymással való törődés ünnepének nevezte a hanukát és kiemelte: büszke arra, hogy immáron kilencedik alkalommal van köztéri hanukaünneplés Budapesten.

Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter az ünneplő sokaságot köszöntő beszédében úgy fogalmazott, hogy "ma különös jelentősége van a hanuka ünnepének" Magyarországon. A politikus "annyi hallgatást és elhallgatást követő évtized után" a "lelkiismereti szabadság és a felemelt fejjel járó zsidóság ünnepének" nevezte a hanukát.

A köszöntőt követően David Admon, Izrael magyarországi nagykövete rövid ünnepi áldást mondott, majd Lomnici Zoltán gyújtotta meg a nagy méretű gyertyatartó első mécsesét. A másodikat Kiss Péter, míg a harmadikat David Admon.

Az Európa "legnagyobb zsidó utcabáljának" tervezett program főszervezői - a Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület és az Egységes Magyarországi Zsidó Hitközség - most kilencedik alkalommal rendezi meg a budapesti Nyugati téren a fény ünnepének is nevezett, tánccal, bállal tarkított népünnepélyt.

A szervezők a következő napokban minden este polgármesterek, politikusok társaságában gyújtanak meg egy-egy gyertyát a hanuka tiszteletére. Terveik szerint vendégük lesz többek között Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Rogán Antal, Budapest V. kerületének polgármestere, Szekeres Imre honvédelmi, Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter és Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője is.

A hanukát, a fény ünnepét annak emlékére tartják, hogy az időszámítás előtt 165-ben a hagyományaikhoz hű zsidók, az úgynevezett makkabeusok visszafoglalták a görögöktől és újjáavatták a jeruzsálemi szentélyt. Szerettek volna újból fényt gyújtani, de csak egy napra elegendő olajat találtak, ami azonban nyolc napon át kitartott.

Forrás: MTI

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: