Hírek

Lehajtott fővel kértük az áldozatok bocsánatát

2009-11-24
Gershon Klatzkin a terrorcselekmények és katasztrófák áldozatainak azonosítására létrehozott önkéntes szervezet, a ZAKA tagjaként még egy évvel a szörnyű eseményeket követően is elborzad, ha eszébe jut mennyi idő telt el az áldozatok meggyilkolása és megfelelő zsidó temetésük között.



Az Indiában uralkodó lehetetlen viszonyoknak köszönhetően a hat áldozatot a Chábád-házból számtalan esetben szállították, miközben a ZAKA tagjai megpróbálták a holttestek számára a lehető legnagyobb tisztelet tanúsítani.

Egy évvel ezelőtt, Sabbat éjszakáján játszódtak le azok a borzalmas események a mumbai Chábád-házban. Öt ZAKA önkéntes vitte át az áldozatok földi maradványait a mészárlás színhelyéről, a Nariman Házból a közeli állam kórházba. A halottkémnél várakoztak felügyelve a holttesteket és a zsoltárokat idézve. Vasárnap reggel látva a kórházban uralkodó zűrzavart, az izraeli konzullal úgy határoztak, hogy az áldozatok földi maradványait egy magán halottkémhez szállítják át. Ekkor csatlakoztak a mumbai helyi zsidók a virrasztáshoz, hogy lehetővé tegyék az önkéntesek 48 órai ébrenlétet követően pihenhessenek. Csak 40 órával a meggyilkolásukat követően kerültek a ZAKA és az izraeli hadsereg zászlóiba burkolt fakoporsókba és szállíthatta őket egy izraeli katonai repülőgép Izraelbe. „Ott álltunk lehajtott fővel, kérve csendesen a hat áldozat bocsánatát amiatt, hogy a haláluk után milyen hányattatás érte őket. Mi mindent megtettünk értük, de az mégis fájdalmas volt.” – nyilatkozta az önkéntes Klatzkin.

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: