A Rabbi tanácsa

Körülmetélés vagy betérés?

2009-02-17
Kedves Rabbi/Tisztelt Mohel!
Nem vallásos családban nőttem fel, ezért nem is vagyok körülmetélve. A honlapon olvastam hogy tudnak felnőttek brit milájában is segiteni. 34 éves vagyok, és most szeretném a körülmetélés mitzváját gyakorolni, illetve hivatalosan betérni. Kérem irja meg, hogy a körülmetélés illetve a betérés folyamata hogy történhet esetemben, illetve hogy kihez kell fordulnom.
Segitségét előre is köszönöm.
Tisztelettel


Kedves _____!
 
Természetesen tudunk segíteni. Az elsődleges kérdés, hogy esetedben miről van szó? Szeretnél betérni (vagy mert egyáltalán nem vagy vérbelileg zsidó, de érdekel és vonzódsz a zsidó valláshoz, vagy mert vannak zsidó gyökereid, de nem anyai ágon, és szeretnél visszatérni őseid hitéhez)?
Vagy zsidó származású vagy anyai ágon, és csak elmaradt a körülmetélésed?
 
Ha betérésről van szó (tehát egyelőre nem vagy halachikusan zsidó), akkor ez a betérés egy hosszú folyamat, melynek keretében meg kell részletesen ismerkedned a vallás tanításaival, teljesen meg kell tartanod mindent stb és a legvégén a körülmetéléssel és a rituális fürdőben való megmerítkezéssel válsz zsidóvá. Mindez egy hiteles rabbi felügyelete mellett kell, hogy történjen, és ebben a hosszú folyamatban a körülmetélés csak egy utolsó részlet. Én sajnos nem foglalkozom betérítéssel.
 
Ha arról van szó, hogy anyai ágon zsidó vagy. akkor a háláchá szerint, neveltetésedtől, és vallási elkötelezettségedtől függetlenül zsidó vagy. A körülmetélés ebben az esetben mindenképp kötelesség és érdem, Ábrahám ősatyánktól ránkhagyott örökség. Ha ez gyerekkorodban elmaradt, ettől te még zsidó vagy (tehát nem kell betérned), de feltétlenül fontos pótolni.
Ezt megtehetd ebben a korban is. Ez egy kb. félórás helyi érzéstelenítéses műtét, ami után egy szertartás keretében zsidó nevet is kapsz, és utána a Tórához is felhívhatunk a közösség körében.
Ha szeretnéd, hogy ezt megszervezzük neked, akkor mindenképp személyesen kellene beszélnünk. Mivel én pillanatnyilag nem vagyok MO-n kérlek keresd rabbi kollegámat Oberlander Báruchot (tel:2680183).
 
Üdvözlettel
Köves Slomó
 
Téma: körülmetélés

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: