Hírek

Izraeli gyermekek az EMIH vendégei

2006-08-10
David Admon, izraeli nagykövet kezdeményezésére, több zsidó szervezet és magánszemély segítségével 36 izraeli gyermek számára adatott meg a lehetőség, hogy egyhetes látogatásra Magyarországra érkezhessenek. Augusztus 8-án este az EMIH ünnepélyes vacsorán látta vendégül a gyermekcsoportot.

Az esten megjelent David Admon, Izrael Állam budapesti nagykövete is. A vidám hangulatú vacsorán Köves Slomó rabbi hangsúlyozta: fontos a diaszpóra számára, hogy amiben tud, segítsen a zsidó államon, és a háború közepette a gyermekeket - ha korlátozott számban is - vendégül lássa. Az est költségeit David Slomovitz izraeli üzletember nagylelkű adománya fedezte. Ez csekély ellenszolgáltatása annak, amit Izrael a diaszpóra zsidó öntudatának megerősítésében és biztonsága fenntartásában nyújt. A csoportban helyet kapott Maalotból, Kármiélből és Kirjat Smonából 29 zsidó diák, a további hét gyermek pedig Chorfes drúz faluból érkezett Budapestre. A gyermekek elmondták, hogy az indulás előtt két nappal értesítették őket erről a nagyszerű lehetőségről. A háború alatt szinte el sem hagyhatták a biztonsági szobákat és az óvóhelyeket. A Hezbollah terrorszervezet katyjusái a riasztást követő másodpercekben már meg is érkeznek. Nincs hát idő, hogy az óvóhelyig vagy a biztonsági szobákig eljussanak. Ez a hónap szinte teljesen az óvóhelyek mesterséges fényei által megvilágított sötétségben telt. Jó ismét a nap természetes világánál élni. A csapat a hét második felét a szarvasi nemzetközi zsidó ifjúsági táborban a világ különböző tájairól ideérkezettek között pihenéssel és szórakozással tölti. A jövő héten újabb csoport érkezik.
Téma: Emih

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: