Irán külügyminisztere, Manuser Mottaki is sietett megerősíteni, hogy a műhold kizárólag békés célokat szolgál.
Mindaddig, amíg ennek ellenkezője nem derül ki, senkinek sem lehet kifogása egy távközlési műhold ellen. Ám tény, hogy a legújabb iráni “Reményt” egy Safir 2 tipusú ballisztikus rakétával juttaták pályára. Ugyanilyen rakétát atomfejjel is el lehet látni, ami komoly aggodalmat vált ki az iszlám újbirodalommal szembenálló országok védelmi felelőseiből. Mondani sem kell, hogy a legnagyobb aggodalommal Izrael tekint a műholdat sikerrel pályára állító rakétára. Az első hivatalos nyilatkozatot mégis Eric Chevalier, a párizsi külügyminisztérium szóvivője tette, kijelentve: “Ugyanaz a rakéta, amely föld körüli pályára juttatta a műholdat, Irán ballisztikus rakéta arzenáljának a fejlesztésére utal”.
A “csillagtechnikát” alkalmazó hadseregek, így Izrael által is használt “okos rakéták” célbavezetése fedélzeti számítógéppel történik, amely a Föld körül keringő műholdakkal is kapcsolatot tart. Az iráni műhold – amennyiben fellövése valóban sikeres volt – mindenképpen az Iszlám Köztársaság haditechnikájának magasabb osztályba lépését jelenti.

Az Iráni Iszlám Köztársaság hétfőn fellőtte első, teljesen helyi fejlesztésű műholdját. „Omid” a neve, ami perzsául reményt jelent. Az iráni elnök, Mahmúd Ahmadinedzsád bejelentette: a műhold feladata a hit, a béke és az igazság terjesztése a világon”, majd hozzátette: az iráni tudás ismét túltett az ország ellen foganatosított tudományos-műszaki szankciókon. 









.jpg)
