Hírek

Irán, Szíria, a Hamasz és Hezbollah háborút tervez Izrael ellen

2010-02-14
E hírre akár legyinthetnénk is, hiszen a térségben minden országnak akadnak rutinszerűen hadműveleti tervei a szomszédjaival szemben. Ám a jelenlegi helyzet az iráni atomfegyver kísérletek miatt robbanásig feszült.



Irán nem hajlandó az uránium dúsítás leállítására és nemzetközi közösség javaslatait rendre elutasítja. Éppen a hét elején jelentette be, hogy a rendelkezésére álló uránium dúsítási fokát 20%-ra emeli. Irán attól tart, hogy a tárgyalások meghiúsulása esetén Izrael és az Egyesült Államok támadást intéz a perzsa állam atomlétesítményei ellen.

A Debka, egy neves héber-angol nyelvű katonai hírportál Izrael ellen irányuló támadási terveket és térképeket publikált. Közlésük szerint Irán, Szíria, a Hezbollah és a Hamasz háborús terveket sző izraeli települések elfoglalására. – adta hírül a Debka honlap amerikai titkosszolgálati információkra hivatkozva. Teherán közvetlen közelében állomásoznak a Hezbollah terrorszervezet fegyveresei, akiket az iráni forradalmi gárda kiképző tisztjei városi hadviselésre oktatnak. A csapatot öt különböző zászlóaljba tömörítették és mindegyik más és más észak-izraeli város és falu elfoglalását modellezi.

A támadáshoz a Debka szerint délről és keletről a Hamasz is csatlakozna, Szíria pedig egy későbbi fázisban kapcsolódna be az akcióba. Libanonból rakétatámadások egészítenék ki az offenzívát, amelyek a közlés szerint katonai célpontokra – légi- és tengerészeti bázisokra, illetve nukleáris létesítményekre – irányulnának. Szíria szerepe a harcok esetleges eszkalálódása esetén növekedne meg. Damaszkusz egy negyedik frontot nyitna a Golán-fennsík Szíria felé eső részéről. A terveket részletesen bemutató, térképpel is kiegészített beszámolóban a Debka arról ír, hogy a háborús elképzelésekről az USA titkosszolgálata már hónapok óta gyűjt információkat. Az oldal alaposan részletezi az Iránban kiképzett harcosok öt zászlóaljának előrenyomulási tervét, illetve a lehetséges izraeli célpontok között említi Naharija, Slomi, B’ina, Deir al-Aszad és Madzsd el - Krum településeket. Az Iráni Forradalmi Gárda katonai oktatói Teherán melletti gyakorlatozó maketteket építettek fel, ahol a városi hadviselést tanítják be a Hezbollah több mint ötezer fegyveresének. A fegyvereseket öt zászlóaljba csoportosították és külön-külön egy-egy észak-izraeli város topográfiájával és népességével ismerkednek. 2009. december 17-én Ahmad Validi aláírt egy titkos katonai paktumot Damaszkuszban Ali Habib szíriai hadügyminiszterrel és a Hezbollah vezetőjével Hasszán Naszrallahval. Megindult az iráni légihíd is és rakéták özönét szállították Damaszkuszba légi úton, ahonnan a titkos csatornákon a fegyverek tovább áramlottak Dél-Libanonba és a Hamaszhoz. Asszad Moratinos látogatását használta fel, hogy Izraelt megfenyegesse.

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: