Hírek

Ima és szolidaritás Budapesten a szentföldi civil áldozatokért

2009-01-09
„Nem nézhetjük tétlenül, hogyan ejti túszul politikai céljai érdekében egy fanatikus terror szervezet, a szentföldi civil lakosságot, mérhetetlen fájdalmat és szenvedést okozva ártatlan emberek százezreinek! Emeljük hangunkat azok ellen, akik a szentföldi helyzetet valós tartalmából kiforgatva, egyoldalúan, antiszemita céljaikra használják ki annak interpretálását! A próféta szavaival élve: ťJaj annak, aki  gonoszt jónak, a jót gonosznak nevezi. A sötétséget fénnyé, a fényt sötétséggé; a keserűt édessé és az édest keserűre változtatja.Ť (Jesájá 5:20.)” – szólt az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) közös imára való felhívása.

A felhívás meghallgatásra talált, az EMIH V. kerületi, Keren Or imaháza az utolsó székig megtelt január 8-án, csütörtökön este.

Az összegyűlt szépszámú közösséget Dr. Köves Slomó, a hitközség vezető rabbija köszöntötte. A rabbi hangsúlyozta, hogy a közösség azért jött össze, hogy kimutassa szolidaritását a szentföldi emberekért, akik mind zsidók, mind arabok egy fanatikus terror szervezet „túszaivá lettek”. „Az izraeli civil lakosság évek óta a terroristák rakétáinak ezreitől szenved, és él folyamatos félelemben. A szentföldi arab lakosságot pedig élő pajzsnak használja fel ugyanaz a szervezet, fegyvereit és rakéta kilövő állomásait iskolákba, óvodákba, kórházakba telepítve.” – Fejtette ki a hitközség vezetője.

Oberlander Báruch, a Chábád lubavics zsidó közösség rabbija beszédében azt hangsúlyozta, hogy a zsidó nép tanításának alapja a béke. „Minden nap a reggeli imában, a délutáni imában és az esti fohászban is a békéért imádkozunk” mondta, majd kifejtette, hogy sajnos mégis vannak olyan esetek, amikor nincs más választás, mint a háború, de „Izrael csak sok dilemma és vonakodás után indította el a jelenlegi hadműveletet.” „Nem azért mert olyféle kalandra vágyott, hanem mert a civil lakosságát folyamatosan támadó terroristákkal szemben nem maradt más választása”. A rabbi azt is hangsúlyozta, hogy az izraeli hadsereg a „világon egyedül álló módon” minden támadás előtt röplapokon figyelmezteti a civil lakosságot a veszélyre. „A zsidóság valódi fegyvere az ima” – fejezte be a rabbi.

A közösség zsoltárokat recitált, majd elhangzott a sebesültekért és mártírokért szóló fohász, melyet a hagyományos kádis, halotti ima követett. A közösség rabbijai a szertartás végén bejelentették, hogy nem sokára közzétesznek egy rabbinikus teológiai tanulmányt, amely a háború és a civil áldozatok, illetve a civil élőpajzs etikai kérdését vizsgálja, bibliai és ősi zsidó tanítások alapján.
Téma: Gáza

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: