Közösségi hírek

Hol vagy, Isten? előadás a Vasváriban

2012-01-19
Hol volt az Örökkévaló, mikor a zsidókat baj érte? Hol volt az egyiptomi szolgaság vagy a holokauszt idején? Ez volt az újrainduló Témák és ízek előadássorozat nyitóestjének témája, melyre a Vasvári Pál utcai zsinagóga különtermében került sor.

Sok régi és nem kevés új barát is csatlakozott a péntek esti istentisztelethez és az azt követő programhoz. A címben felvetett kérdésre Faith Aser rabbinövendék segítségével keresték a választ az érdeklődők. Tórai idézetek, példázatok és a bölcsek tanításainak nyomán ismerhették fel, hogy az Örökkévaló soha nem hagyta el népét, a legnagyobb szükség idején is velük volt. Az érdekfeszítő előadást íncsiklandó vacsora is kísérte: az egyiptomi konyha ízeivel ismerkedtek az este során, alexandriai salátaleves és kairói rakott újtök formájában. A Témák és ízek sorozat a tavalyi év egyik legsikeresebb programja volt. A most útjára induló második évadban a kóser konyha még ismeretlen vizeire evezünk, de nem maradnak el az izgalmas előadások és a parázs viták sem. Idén két budapesti chabad zsinagóga, a Vasvári Pál utcai és az Óbudai felváltva játssza a házigazda szerepét a kéthetente megrendezett esteken. Az előadások alatt a gyerekeket külön program várja. A sorozat következő estjére a programban résztvevő másik helyszínen, a Lajos utcában található Óbudai zsinagógában kerül sor. Akkor a kínai konyhába és a párbeszéd művészetébe kapunk betekintést. Köves Slomó rabbi segítségével a Talmud elleni antiszemita vádakra reagálunk, Benkő Balázs filológus pedig a vitázás technikájába és történeti hátterébe ad majd betekintést. Belépődíj 1000 forint, melyet a sábát szentségére való tekintettel kérjük, hogy az előadást megelőzően irodánkban váltsa meg, vagy átutalással egyenlítse ki! Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség Bp. 1052 Károly krt. 20. KDB Magyarország, 1054 Bp. Bajcsy Zsilinszky út 42-46 Számlaszám: 13597539-12302010-00031397; Iban: HU-94; SWIFT code: KODBHUHB

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: