Hírek

Hanuka a Nyugatitól Szentendréig. „Fel kell fedezni a fényt az életünkben!”.

2007-12-12
Óriási sikerrel zárult a nyolcnapos hanukai ünnepségsorozat mérlege. Miniszterek, államtitkárok, polgármesterek, diplomaták, közéleti személyiségek és a magyarországi zsidóság vezetői jelentek meg estéről-estére az ünnepen. A gyertyagyújtásra minden egyes alkalommal zsúfolásig telt a Nyugati-tér.

„Fel kell fedezni a fényt az életünkben! Optimistának és bizakodónak kell lennünk!” – szólította meg Oberlander Báruch rabbi az ünnep első napján a Nyugati téren egybegyűlt több száz fős tömeget. Az immár hagyománnyá vált hanukai központi ünnepségen Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb bíróság elnöke gyújtotta meg az első lángot. A főbíró megemlékezett a legutóbbi jeruzsálemi látogatása kapcsán tapasztalt testvéri érzésről, és kiemelte hogy ő, mint nem-zsidó fontosnak tartja, hogy Magyarországon békében és emelt fővel élhessenek és ünnepelhessenek a zsidó közösségek. Az ünnepségre küldött köszöntőjében Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a magyarság és a zsidóság közös értékeinek nevezte a függetlenséget, a szabadságot és a toleranciát. Úgy vélekedett, hogy „éppen ezért a hanukkijának nemcsak az otthonokban, az ablakokban van helye, hanem a magyar köztereken is.” Üzenetet küldött még az ünnepre Demszky Gábor főpolgármester, Kiss Péter, Fodor Gábor és Hiller István miniszterek is.

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: