Médiában

„Ez a látogatás része a gyógyulásnak” Elie Wiesel Magyarországon

2009-12-11
2009. 12. 07. 11:00 ATV

A Nobelbéke-díjas író előadását az ATV is közvetíti.




Először érkezik hivatalos látogatásra Magyarországra Elie Wiesel. A magyar származású Nobel-díjas író, holokauszt-túlélő az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség meghívását fogadta el, a Chábád Lubovics mozgalom 20 éves születésnapjára.

A 81 éves Elie Wiesel az emberi jogok elkötelezett harcosa. Szerdán részt vesz és előadást tart a parlamentben a magyar-zsidó együttélésről szóló szimpóziumon. Látogatása alatt találkozik Bajnai Gordonnal, Sólyom Lászlóval és holokauszt túlélőkkel is. Csürtökön este a Hetek Közéleti Klubban tart előadást, amelyet az ATV közvetít.

A Chábád Lubavics Mozgalom részéről Oberlander Báruch rabbi úgy fogalmazott: - Úgy gondoltuk, nagyon helyes, hogy ő legyen ennek az ünnepségnek a díszvendége mint magyar zsidó és mint haszid, aki kapcsolódik a mozgalomhoz is.

A MAZSIHISZ elnöke szerint a Nobel-díjas író látogatása mindennél többet mond a megbocsátásról. – Nemcsak írásaiban, hanem személyében is példázza azt, hogy mindannyiunknak meg kell békülnünk a sorsunkkal, vissza lehet oda térni, ahol a legszörnyűbb dolgok történtek – mondta Feldmájer Péter.

Balog Zoltán, az Országgyűlés Emberi jogi és Kisebbségi Bizottságának elnöke pedig azt mondta: – Ez a látogatás része lesz a 21. századi gyógyulásnak. Mindenkinek örülünk, aki tiszta szándékkal jön Magyarországra.

Téma: Elie Wiesel

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: